Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Medián: Zárkózik a Fidesz, 3 %-ot csökkent a Tisza a teljes népesség körében


A teljes népességben a Tisza 13 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, a választani tudó biztos szavazók között a parlamenti küszöb alá esett a Mi Hazánk, az MKKP továbbra is 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékosra gyengült.

Alapvetően eltérő politikai stratégiát követett a kormánypárt és fő ellenzéki kihívója a nyáron. Míg a Fidesz az online térben próbálta utolérni a Tisza Párt sikerét, addig Magyar Péterék az apró települések bejárásával igyekeztek megszervezni aktivista bázisukat. 

A választói magatartáson azonban sokat nem tudtak változtatni 

– írja a hvg360 a Medián legfrissebb mérése alapján. 

A portál kiemeli, a magyar politika tavaly kialakult kétosztatúsága az elmúlt hónapokban stabilizálódott, és a legnagyobb változás a Medián szeptember első hetében készített reprezentatív felmérése szerint az, hogy a magyarok valamivel derűlátóbbak lettek június első hetéhez képest. 

Ugyanis mint kiderült,

  • öt százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok, ebből a változásból pedig mérsékelten a Fidesz tudott profitálni
  • a kormányváltást akarók aránya 62 százalékról 60-ra mérséklődött, hasonló módon két százalékponttal nőtt a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében, és a győzelmére is kicsivel többen fogadnak, mint még három hónappal ezelőtt
  • a magyarok kétharmada azonban továbbra is borúlátó, jelentős többségben vannak a változásra vágyók, és szűk előnnyel, de továbbra is vezetnek a Tisza választási diadalát valószínűsítők.

Magyar Péter számára figyelmeztető jel lehet, hogy a teljes népességben három százalékpontos csökkentést mért a Medián. 

A választani tudó biztos szavazók között azonban továbbra is 51 százalékon áll, vagyis a szimpatizánsok kötődése nőtt pártjukhoz. A Fidesz szavazói még nem ilyen motiváltak, részben ez az oka, hogy a két nagy tömb között továbbra is kétszámjegyű a különbség, a Tisza 13 százalékponttal vezet.

A demográfiai bontás azt mutatja, hogy a kormánypárt júniushoz képest a községekben és kisebb városokban, valamint a legfeljebb 8 általánost végzettek körében tudott erősödni.

Fontos változás még, hogy a választani tudó biztos szavazók között 

a parlamenti küszöb alá esett a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt továbbra is 3 százalékon áll, a Dobrev Klára által egyedül vezetett DK pedig 2 százalékosra gyengült. 

Ez jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések