A botrányos mondatairól elhíresült Tarr Zoltán a Tisza-adóval kapcsolatban nem vette fel a telefont, amikor a Telex kereste, a Hír TV-nek viszont szívesen nyilatkozott volna. Legalábbis ő ezt állítja.
Bár a magát függetlennek és objektívnek nevező média – élén a Telex – mindent megtesz Magyar Péter és a Tisza Párt támogatása érdekében, egyre inkább úgy tűnik, hogy hiába várnak hálát a baloldali hírportálok.
Maga a Telex panaszolta el, hogy hiába kereste Tarr Zoltánt, a párt alelnökét a botrányos mondatai után:
Tarr Zoltánt többször próbáltuk elérni telefonon is, hogy az etyeki tiszás fórumon elhangzott kijelentéseiről kérdezzük. A Tisza Párt sajtóosztálya azt írta nekünk, hogy Tarr ma nem kíván nyilatkozni, helyette egy általa írt közleményt küldtek nekünk.
„A Fidesz egy olyan adórendszerrel riogat, amit az Index hamisított Rogán Antal megrendelésére. Akiket a valóság érdekel és nem elégszenek meg a félrevezető kormányzati propaganda hazug állításaival, azok számára a Tisza adóelképzelései nyilvánosan hozzáférhetőek” – áll a közleményben.
A Telex az alábbi kérdésekkel kereste Tarr Zoltán a Tisza adóemelési javaslatai után:
- A Tisza Párt mennyire tartja szerencsésnek az ott elhangzott mondatokat? Többek között azt, amikor arról beszélt, hogy „Ezért mondjuk ezt nagyon határozottan: nagyon sok mindent lehet és kellene, de választást kell nyerni és utána mindent lehet.”
- Magyar Péternek mi a véleménye Tarr Zoltán mondataival kapcsolatban?
- Politikai hibának tartja a megfogalmazást?
- Lesznek-e következményei Tarr Zoltán mondatainak annak fényében, hogy a Fidesz és a kormánypropaganda a kiragadott mondatokkal kezdett el kampányolni?
Egy nappal később viszont Tarr Zoltán hivatalos Facebook-oldalán azon gúnyolódott, hogy
ha a Hír TV ott lett volna az Európai Parlament tanácskozásán, akkor szívesen beszélt volna a Tisza-adóról
– ezek szerint csak az őt támogató sajtóval nem áll szóba Magyar Péter kulcsembere.
Bár Magyar Péter mindent megtesz azért, hogy a lehető legkevesebbet beszéljenek róla, a Tisza-adó óriási károkat okozna a magyar családoknak. Szalai Piroska, Orbán Viktor főtanácsadójának számításai szerint a Tisza többkulcsos adóztatása 4 millió ember nettó fizetését csökkentené. Tekintve, hogy 2023-ban 4 833 969 ember dolgozott Magyarországon, ez a munkavállalók több mint 80 százalékát jelentené.
0 Megjegyzések