Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Magyar Péter bejelentette: hétvégén Kötcsén bemutatom az új kormányt


Szeptember 7-én 11 órától a kötcsei Hősök terén tart rendezvényt Magyar Péter, ahol állítása szerint kordonok és TEK-esek nélkül várják az embereket. A politikus a Facebookon bejelentette, hogy Kötcsén bemutatkoznak a Tisza Párt új arcai is.

A pártelnök azt ígérte, bemutatják, hogyan „épít majd a Tisza-kormány egy működő és emberséges országot, ahol több mint kétmillió embernek csökken a személyi jövedelemadója, ahol radikálisan csökkentjük az áfát és bevezetjük az 5 milliárdos vagyonok felett a vagyonadót”. 

Magyar ott fog rendezvényt tartani, ahol 2004 óta azért gyűlik össze minden évben a Fidesz vezetése, hogy meghallgassa Orbán Viktor iránymutatását. A kötcsei Hősök tere pár száz méterre van a fideszes rendezvény helyszínétől, a Dobozy-kúriától. 

A kötcsei pikniknek nevezett esemény hasonló helyet foglal el a Fidesz világában, mint Tusványos. Mindkét rendezvényen Orbán Viktor jelöli ki a Fidesz politikájának fő irányvonalait és témáit, amik aztán hosszabb távon meghatározzák a párt stratégiáját. 

Hallom, a vergődő hatalom már zavargásokat vízionál Kötcsére vasárnap. Mindenki önmagából indul ki… Nem, elvtársak, mi...

Posted by Péter Magyar on Tuesday, September 2, 2025

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések