A protokollnak megfelelően fognak eljárni.
A Terrorelhárítási Központ korlátozásokat rendelt el a jogszabályban meghatározott védett személy tartózkodásának nyílt rendőri biztosítása idejére 2025. szeptember 7-én 6 óra 30 perctől 21 óráig – számolt be a hírről a rendőrség.
Mint kiderült, a rendőrség a megadott időszakban Kötcsén, a Szóládi út, valamint a Kossuth Lajos utca egy-egy részét a forgalom elől a szükséges mértékig elzárja, a forgalmat, a nyilvános és közforgalmú intézmények működését korlátozza.
A rendőrök a jogszabályban meghatározott feladatok végrehajtásának érdekében a közterület kijelölt részén az oda belépőket, vagy az ott tartózkodókat igazoltathatják, onnan kikísérhetik,
épületet, építményt,
helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhatnak. A közbiztonságra
veszélyt jelentő anyagoknak, eszközöknek, tárgyaknak az intézkedéssel
érintett területre való bevitelét megtilthatják, illetve onnan azokat
szükség esetén az elvárható gondossággal eltávolíthatják.
Nem véletlenül döntött így a rendőrség
Ezekre a korlátozásokra azért kerül sor, mert a kötcsei piknikkel egy időben a Tisza Párt tüntetést jelentett be, és abban az esetben, ha feltételezhető, hogy a két térben és időben egymáshoz közel tartott tömegrendezvény résztvevői között konfliktus, összezördülés merülhet fel, akkor ilyen esetben ez a protokoll.
Ennek pedig az az oka, hogy
a rendőrségnek alkotmányos és törvényi kötelezettsége a közrend védelme,
és
ilyen egymással rivalizáló tömegrendezvények esetében úgy tudja
biztosítani a hatóság a gyülekezés békés jellegét, ha a két tömeget
egymástól elválasztja, ezáltal kizárja a lehetséges konfliktust,
összetűzést.
Már most jajveszékel Magyar Péter
A Mandiner nformációi szerint Magyar Péter felhívta a siófoki rendőrkapitányt és számon kérte őt a hatósági óvintézkedések miatt.
A Tisza elnökének az nem tetszik, hogy rendőrség szét fogja választani a kötcsei piknikre érkezőket a Tisza Párt odaszervezett aktivistáitól,
így a Tisza szimpatizánsai nem mehetnek majd oda közvetlenül a kormánypárti esemény helyszínéhez, hanem csak attól pár száz méterre tarthatják meg a tüntetésüket.
(Mandiner)
0 Megjegyzések