Írországban döntetlennel zárta a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőt: 2–0-s vezetés után végül a 93. percben jött a hidegzuhany, és maradt egyetlen pont. Papíron ez is pont, a gyakorlatban azonban súlyos veszteség.
A találkozó sokáig magyar fölényt ígért, de a mérkőzés stílusa inkább emlékeztetett szabálytalanságokkal tűzdelt küzdelemre, mint futballra. Az írek kemény, időnként már-már erőszakos játékot választottak, és ebbe a harcmodorba sajnos beleállt a magyar csapat is. Sallai Roland és O'Brien párharcai már az első félidőben feszültséget szültek és a vége piros lap lett.
A német játékvezető teljesítményéről nehéz elfogulatlanul beszélni. A magyar oldalon úgy látszott, hogy a kulcspillanatokban rendre az írek javára tévedett. Nemcsak szigorú ítéletei, hanem következetlensége is döntően befolyásolta a meccs képét.
Marco Rossi csapatának így tíz emberrel kellett megküzdenie a mérkőzés második felében. Igaz, a szív és a küzdési hajlam megvolt, a taktikai fegyelem mégis megingott, és a hajrában érkező ír gól kegyetlenül mutatta meg, hogy a nemzetközi szinten minden perc számít, különösen az utolsó.
A 2–2 nem tragédia, de fájó pontvesztés. A három pont karnyújtásnyira volt, most viszont egy kulcsjátékost is elveszítettünk a portugálok elleni összecsapásra. Ez a mérkőzés ismét rávilágított a magyar válogatott régi betegségére, túl hamar elhittük, hogy megvan ez a meccs.
A szurkolók keserű szájízzel állhatnak fel a tévé elől. Egy pont maradt a zsebben, de a kérdés az, vajon mire lesz ez elég a folytatásban?
Tamás István
0 Megjegyzések