Vasárnap Kötcsére költözik a magyar belpolitika. A Fidesz a Dobozy-kúriában tartja meg szokásos politikai évadnyitóját, a kötcsei pikniket, ahol Orbán Viktor zárt körben mond majd beszédet, és várhatóan a Fidesz új kampánycsapatát is bemutatja.
A kötcsei pikniken nemcsak a Fidesz legfontosabb politikusai vesznek részt, hanem a párt holdudvara is felvonul itt évről-évre, hogy meghallgassák a miniszterelnök politikai értékelését és útmutatásait.
Kedden viszont Magyar Péter is bejelentette, hogy vasárnap rendezvényt tart Kötcsén, a Hősök terén, ami nagyjából 500 méterre van a Fidesz rendezvényének helyszínétől. A politikus a Facebookon azt írta, hogy Kötcsén bemutatkoznak a Tisza Párt új arcai is.
Kötcsén van nyaralója a Gyurcsány családnak is.
A DK sajtóosztálya akkor azt írta, hogy a család a kötcsei házban szokta tölteni a hétvégéket. Dobrev Klára azóta bejelentette: úgy döntöttek, elválnak, és Gyurcsány Ferenc a közélettől is teljesen visszavonul.
A volt miniszterelnök azóta nem nyilatkozott, csak a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amiben elköszönt a közélettől.
A Telexnek ma felvette a telefont. Arra volt a lap kíváncsi, hogy ő is ott lesz-e Kötcsén vasárnap, és mit szól a várható politikai nagyüzemhez.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, politikáról nem nyilatkozik, de annyit elárult, hogy nem lesz otthon a kötcsei házban vasárnap.
0 Megjegyzések