Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Donald Trump Huntsville-be költözteti az Űrparancsnokságot


Szeptember 2-án, magyar idő szerint este nyolc óra után tett rendkívüli bejelentést Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Ovális Irodájából. Végül a tervezett este nyolc helyett több mint negyven perccel később állt kamerák elé Trump és adminisztrációjának több tagja.

A bejelentést nagy várakozás előzte meg, mivel az amerikai elnök lassan már egy hete nem vett részt nyilvános eseményen, miközben egészségi állapotáról pletykák jelentek meg. 

Trump bejelentette, Joe Biden döntésével ellentétben az Egyesült Államok Űrparancsnokságát átköltözteti Colorado államból az Alabama-i Huntsville-be.

Az Űrparancsnokság a Védelmi Minisztérium alá tartozik, és többek között a műholdas navigációért, a csapatok közötti kommunikációért felel, valamint egy Egyesült Államok elleni rakétaindítás során ez az ügynökség felelős a figyelmeztetésért.

Az, hogy az amerikai elnök az eddigi ideiglenesnek szánt Colorado-i helyszínről Alabamába költözteti, amiatt nem meglepő, mert 2021-ben a légierő kutatásában is a Rocket City-ként becézett Huntsville-t, hiszen több amerikai ügynökség is itt található – például városhoz közel van a NASA legrégebbi űrközpontja, a Marshall Space Flight Center, valamint a hadsereg Űr- és Rakétavédelmi Parancsnoksága.

Azonban Joe Biden korábbi elnök úgy döntött, az ideiglenesnek szánt Colorado-i központból nem költözteti el az Űrparancsnokságot, mivel szerinte a költözés befolyásolhatná a parancsnokság készültségét. E döntésről a Védelmi Minisztérium még áprilisban közölt vizsgálata szerint ugyanis Huntsville jobb helyszín Colorado Springsnél, és 2021-ben is az amerikai rakétaprogram első fontos helyszínét találták a legjobb helyszínnek az Űrparancsnokságra.

Az elmúlt négy évben egyébként nagy verseny volt Colorado és Alabama között a központért.

Az állam politikusai ugyanis sokat lobbiztak annak érdekében, hogy az ő államukba kerüljön a parancsnokság központja. Az ott szolgálatot teljesítő katonák mellett az infrastruktúrára költött szövetségi beruházások, valamint más szövetségi források is fellendíthetik a gazdaságot.

Trump döntését egyébként az is befolyásolhatta, hogy Alabama republikánus állam, míg Colorado-ban legutoljára még 2004-ben győzött republikánus elnökjelölt George W. Bush személyében.

Az amerikai elnököt kérdezték az ukrajnai háborúról is újságírók, és arról, hogy annak ellenére, hogy lejárt a meghatározott ultimátum, Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra se ült le tárgyalni ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijvel.

Amikor Trumpot arról kérdezték, az elmúlt napokban beszélt-e Putyinnal, az amerikai elnök úgy reagált:

Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Azt hiszem, a következő napokban megtudhatják, hogy van-e bármilyen kommentem, meg fogják tudni

– mondta Trump, azt ugyanakkor nem árulta el, hogy mik lehetnek ezek az érdekes dolgok.

Trump azt sem részletezte, hogy milyen következményekkel járna, ha végül nem kerülne sor egy Putyin és Zelenszkij közötti kétoldalú találkozóra. Erről röviden csak annyit mondott,

Majd meglátjuk, mi történik. Meglátjuk, mit tesznek és mi történik. Nagyon figyelem az eseményeket.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések