Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Azahriah: Orbán korrekt volt, a „mocskosfideszezésnek” pedig nincs értelme


A zenész szerint Puzsér Róberttel kellene tüntetniük a fiataloknak.

Azahriah volt a Jólvanezígy című podcast negyedik évadának első vendége, amely már Szabó Márton nélkül indult, miután ő júliusban bejelentette távozását a műsorvezetői posztról. Az adásban Azahriah kitért átmeneti visszavonulására, amelyet szerinte nem feltétlenül kellett volna nyilvánosan bejelentenie. 

Elmondta, hogy menedzsmentje nem korlátozza abban, mit mondhat, de az Instagramon tett kirohanásai előtt gyakran egyeztetnek vele, hogy mérlegeljék azok következményeit.

Példaként említette, amikor a Fidesz-szavazókat „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglényeknek” nevezte egy Instagram-sztoriban, amit később megbánt. 

„Nem helyes dolog semmilyen szavazótábort minősíteni ilyen szinten, mert nem biztos, hogy tehetnek róla” 

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az Instagram és a közösségi média „dopaminbányaként” függőséget okozhat, és ő maga is hajlamos elolvasni a róla szóló cikkeket, amit káros szenvedélyként írt le.

Orbán Viktor reakcióját a „véglényezésre” Azahriah korrektnek és nyugat-európai mércével is elfogadhatónak tartotta.

A miniszterelnök júliusban úgy nyilatkozott, hogy nem helyes 2,3 millió ember szavazatát gúnyolni, és sem a tehetség, sem a fiatalkor nem mentség egy ilyen kijelentésre. Azahriah szerint azonban a hatalom túl komolyan veszi a kormánykritikus előadókat, és rossz taktika, hogy „rászállnak” az ilyen véleményekre.

Azahriah szerint „mocskosfideszezésnek” nincs nagy hírértéke, és nem előremutató, mert inkább a fesztiválok hevében, alkoholos befolyásoltság alatt hangzik el, nem pedig komoly politikai állásfoglalásként. Hangsúlyozta, hogy az elégedetlenséget tüntetéseken, például a Puzsér Róbert-féle polgári ellenállás keretében lenne értelmesebb kifejezni.

Az MVM Dome-os koncertjeivel kapcsolatban nem tudta megmondani, hogy felhangzik-e majd a rigmus, de korábbi fellépésein ilyesmire nem volt példa.

Azahriah kitért a Tisza Párt és Magyar Péter megjelenésére is, elmondta, 

örülne, ha Magyar Pétert hatalomra kerülése esetén is lehetne kritizálni, mert szerinte ez elengedhetetlen egy egészséges demokráciában. 

Azahriah végül arról is beszélt, hogy neki még nem mondtak le koncertet politikai okokból, ellentétben például ByeAlexszel vagy a Margaret Islanddel. Szerinte a szervezők attól tarthatnak, hogy a közönség kormányellenes rigmusokat skandál egy jobboldali szervezésű rendezvényen. Az énekes megjegyezte, hogy 2022-ben az MCC Feszten is fellépett enyhén kritikus szövegekkel, de nem hiszi, hogy újra meghívnák.

(mandiner)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések