Létezik a Tisza-adó súlyos lakossági megszorításról szóló terve, és Magyar Péter valóban nyilatkozatstopot rendelt el, és letiltotta a szereplésről alelnökét, Tarr Zoltánt. E két megállapítás nem másutt jelent meg, mint a leginkább a Tisza szekerét toló balliberális HVG online felületén.
Hosszú, fizetős cikket közölt a HVG, amely a most kezdődő politikai szezon előtt összegezte a nyáron történteket, felidézve interjúkat, közvélemény-kutatásokat, fontosabb nyilatkozatokat. A cikk kitért a Tisza-adó javaslatára is, vagyis arra a tervre, amely szerint Magyar Péterék súlyos lakossági adóemelést valósíthatnak meg, ha kormányra kerülnek.
Ennek részleteit az Index hozta nyilvánosságra augusztus végén, mégpedig egy birtokába került belsős feljegyzést bemutatva, amelyet a párt gazdasági kabinetje készített a Tisza vezetői számára. Magyar Péter fecninek és hamisítványnak, illetve álhírnek minősítette a kiszivárgott iratot, és annak tartalmát, nem úgy a HVG.
A portál mai cikke ugyanis „egy kikerült emlékeztetőnek” nevezi a brutális adóemelés tervét tartalmazó összefoglalót.
Vagyis mivel az irat kikerült, így szükségképpen létezik és valós, ezt pedig azt is jelenti, hogy a Tisza abban szereplő, durva megszorítást jelentő terve is létezik, az is valós.
A HVG azonban nem állt meg itt, továbbment és alátámasztotta Deák Dániel minapi értesülését. A politológust a Tisza berkeiből úgy tájékoztatták, hogy Magyar Péter nyilatkozatstopot rendelt el, így eltiltotta a szerepléstől mások mellett a párt alelnökét, Tarr Zoltánt is. Magyar azért folyamodott – nem először – ehhez a durva megoldáshoz, mert nyilvánosságra kerültek Tarr egy etyeki fórumon elhangzott mondatai.
Az alelnök lényegében beismerte az adóemelő terveket.
Tarr ugyanis az adózás kapcsán arról beszélt, hogy most, a választás előtti időszakban bizonyos témákat nem lehet megbeszélni, majd közölte: „Választást kell nyerni, utána mindent lehet.”
A HVG erről úgy fogalmazott:
Magyar Péter világosan látta, hogy azonnal reagálni kell rá, és előrukkolt egy adócsökkentési tervvel. Egyúttal rögtön visszavonta a nyilvánosságból Tarr Zoltánt, még lehetőséget sem adott számára, hogy ő maga magyarázza meg a szavait. Hozzátették: keresték Tarrt, de nekik sem nyilatkozott.
A balliberális lap persze megpróbálta elkenni az alelnök szavait, mondván, Tarr csak arról beszélt, hogy a felfokozott közéleti viszonyok miatt bizonyos kérdésekről még csak beszélni sem lehet. Igen ám – tehetjük hozzá –, csakhogy az adócsökkentésről bármikor lehet beszélni, különösen választások előtt érdemes egy pártnak bemutatnia az adócsökkentő elképzeléseit.
Már ha vannak ilyenek. Ha valaki, ahogy Tarr, az adózásról kampányidőszakban nem akar beszélni, annak csak az lehet az oka, hogy pártja nem csökkenteni, hanem emelni akar a közterheken.
(origo.hu)
0 Megjegyzések