Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Vona Gábor: Gyomorforgató volt a tűzijáték alatti szöveg


A Második Reformkor (2RK) elnöke szerint Szent István álmát rémálommá tették. Megszólalt a Fidesz frakcióvezetője is.

Az augusztus 20-i tűzijátékot kísérő szöveg idén az Istvánt a trónon követő Orseolo Péterről szólt. 

Elhangzott benne, hogy egyebek mellett, hogy első királyunk halála után belviszály alakult ki, trónjára a „dölyfös és felfuvalkodott” Pétert ültették, akinek „tanácsait idegenek súgták”, aki felajánlotta az országot egy nyugati hatalomnak. Bár a Mandiner szúrta ki, hogy az elhangzottakat magára vette Magyar Péter, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán azt tartotta érdekesnek, hogy az Orseolo Péter-féle nemzetárulásról a liberális sajtónak jutott eszébe Magyar Péter, amire ő maga is ráerősített. 


Gyomorforgató volt a tűzijáték alatti szöveg - a Második Reformkor (2RK) elnöke közösségi oldalán így reagált arra, ahogy a tegnapi tűzijáték alatti történetben a szervezők az ország Szent István utáni eseményeit dolgozták fel. 

Vona Gábor nem értette, augusztus 20-án miért az államalapító halála utáni időszakkal kell foglalkozni, míg nem jött a történet a „dölyfös és felfuvalkodott” Péterről, aki idegenek kedvében járt és kiszolgáltatta az országot a német-római császárnak, de a magyarok elüldözték.

Nyilván mindenki tudja dekódolni, kire is utaltak a szervezők ezzel a történelmi visszaemlékezéssel. És ez már nagyon nem oké. Augusztus 20-a a legfontosabb nemzeti ünnepünk. Az államiságunk, a létezésünk, a megmaradásunk napja. Micsoda sumák, sunyi gátlástalanság, giccses nemzetieskedésbe ágyazott kisstílűség, szánni való méltóságnélküliség kell ahhoz, hogy valaki ezt kitalálja és megvalósítsa?


Vona Gábor emlékeztetett rá, hogy Szent Istvánnak volt egy álma.

Ez az álma mi vagyunk. Magyarok.

Szerinte ezt tegnap (is) rémálommá tették. A 2RK elnökének diagnózisa szerint jelenleg a nemzet súlyosan lelkibeteg, ön- és közveszélyes. Az országnak nyugalomra és arra lenne szüksége, hogy elinduljon az egészség irányába, ha előbb szembenézünk saját állapotunkkal, megértjük: valahol utat tévesztettünk, jó ideje körbe-körbe járunk egy zsákutcában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések