Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Több bank 3 százalék alatti kamattal adhatja majd a 3 százalékos hitelt, akár 2,5-ig is lemehetnek


A bankok a kedvezőnél is kedvezőbb ajánlatokkal rukkolnak elő.

A szeptember elsején induló Otthon Start programmal kapcsolatban sok a biztató jel, és kellemes meglepetések is akadnak. A kamat egyes bankoknál akár három százalék alá is csökkenhet – számol be a Bankmonitor.

A gazdasági lap elemzése szerint nem mindegy, melyik bankhoz fordul a hitelért az ügyfél. Jó hír azonban, hogy szinte minden banknál elérhető lesz a támogatott hitel már szeptember elején.

A Bankmonitor által megvizsgált mind a nyolc nagybank honlapján már elérhető az új támogatott hitellel foglalkozó aloldal.

(Ezek a bankok: CIB, Erste, Gránit, K&H, MBH, OTP, Raiffeisen, UniCredit)

A Bankmonitor arról is beszámolt, hogy

akár az is elképzelhető: egy-két bank a 3 százalékos maximális kamatszintnél is kedvezőbb feltételekkel kínálja majd a hitelt. Erre a jogszabály lehetőséget ad.

Különösen fontos lesz a megfelelő bank kiválasztása azok számára, akik az Otthon Start hitelt más támogatásokkal vagy hitelekkel kombinálnák, mivel ezek elérhetősége bizonyos bankoknál korlátozott lehet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések