Havi többmilliós, a kétéves időtartamot tekintve akár százmilliós nagyságrendű lehetett az a márkanagyköveti szponzorszerződés, amelyet a One Magyarország felmondott Majkával – írja a 24.hu a One közleményére hivatkozva, amelyben a cég arról írt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei civil szervezetek között osztják szét az így felszabadult pénzt.
A One azt követően szüntette meg az együttműködést Majkával, hogy a rapper a Campus Fesztiválon a Csurran, cseppen című száma végén egy mikrofonnal „fejbe lőtte” “Bindzsisztán korrupt miniszterelnökét”.
Bindzsisztán miniszterelnöke nyilvánvalóan Orbán Viktor, és a kormányfő megölésére buzdított. Bár, a gyáva Majoros nem vállalja fel a kormányellenességét, inkább ilyen Bindzsi szarságokkal hergeli a prolikat.
A szélsőliberális 24.hu megjegyzi ugyanakkor, hogy a pontos szerződéses összeg nem számítható ki az adomány 150 millió forintos összegéből, ugyanis a cég közlése szerint a pénzt további adománnyal kiegészítve adták át a borsodi civil szervezeteknek.
A One és a Majka közötti szerződés tavaly októberben, két évre jött létre, a cég közleménye pedig időarányos részt említ. Ha a vállalat az adomány kiegészítése címén megduplázta az eredetileg Majkának szánt összeget, akkor is 75 millió forint – havi ötmillió – járt volna a rappernek a fennmaradó 15 hónapban, és 45 milliót már megkapott a szerződés megvalósult kilenc hónapja alatt.
0 Megjegyzések