Az Unian által idézett cikkben azt írják, hogy a tervek szerint ezek a cégek erődítményeket, bázisokat építenének, valamint védelmet biztosítanának az amerikai érdekeknek Ukrajnában. Ez a megoldás kompromisszumként szolgálna Trump korábbi kijelentése után, miszerint az Egyesült Államok nem állomásoztatna reguláris csapatokat az országban.

A terv mögötti logika szerint a magánvállalatok jelenléte világos jelzés lenne a Kreml számára: bármilyen támadás ellenük amerikai válaszlépéseket vonhat maga után. Európai tisztviselők úgy vélik, hogy ez fokozhatná az elrettentő hatást, miközben csökkentené az amerikai belpolitikai ellenállást a „külföldi beavatkozással” szemben.

A lapnak egy brit kormányzati forrás szintén úgy nyilatkozott, hogy az amerikai reguláris csapatok ukrajnai jelenléte önmagában is elrettentő erő lehet Vlagyimir Putyin számára.

(Index)