Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Poloska megérkezett a katasztrófa sújtotta Parajdra, csinált is magáról egy vigyorgós fotót


Egy héttel Tusványos után Magyar Péter is Erdélybe ment, a Tisza elnökének ez már a második útja a térségbe. Ám, ismét besült.

Először Markó Bélával, az RMDSZ volt elnökével tárgyalt Marosvásárhelyen. Az informális megbeszélésről nem közöltek részleteket, annyi derült ki, hogy Magyar kapott egy Kós Károly plakettet.

Magyar ezután koszorúzott, majd Gáspárik Attila színész, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház korábbi vezetője kíséretében tett egy városi sétát. Utóbbiról egy élőben felvett videót adtak le. 

Péntek késő este érkezett Parajdra, a katasztrófa sújtotta sóbányát szombaton nézi meg. 

Természetesen ismét egy vigyorgós fotót tett ki saját magáról a nárcisztikus messiás, ennyire együtt érez a katasztrófa sújtotta településsel. Persze ez ugyanolyan, mint amikor a pápa halálát illusztrálta több római vakációs fotóval…


Délután egy román-magyar fórumon vesz majd részt Nagyadorjánban. Magyart a kolozsvári Kossuth Tisza Sziget hívta meg, amely csütörtöktől vasárnapig tartó tábort szervezett a Marosvásárhelytől alig fél órára lévő Nagyadorjánba. 

FRISSÍTÉS:

Székely barátunk már a helyszínen:

@veres.zsolt

#magyarpéter #tiszapárt #mindeszarhívők

♬ eredeti hang - 𝗩𝗲𝗿𝗲𝘀 𝗭𝘀𝗼𝗹𝘁

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések