Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Márki-Zay ünnepi beszédet mondott: „Bizánc ügynökei mindent megtesznek majd, hogy továbbra is a saját hatalmukat szolgálják"


Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a bukott messiás politikai kampánybeszédet mondott az önkormányzat által szervezett ünnepségen. Muszka vezetőkről, köztünk lévő Koppányokról, az országát kirabló diktátorról beszélt Márki-Zay Péter az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere azt mondta, Magyarország Európa legszegényebb országa, ahol milliók nyomorognak.

Szerinte muszka vezetők igyekeznek visszatéríteni bennünket a keleti despotizmushoz

– Magyarország 1000 évvel később, az Európai Unióhoz csatlakozva, beteljesítette Szent István álmát. Csakhogy időről időre vannak muszka vezetők, akik igyekeznek visszatéríteni bennünket a keleti despotizmushoz. A Szent Istváni nyugati kultúrába az nem fér bele, hogy egy vérszomjas, háborús bűnös diktátor megtámad egy szomszédos országot és 1 millió embert öl meg. Nem fér bele az sem, hogy itt Magyarországon valaki ezt nem kritizálja, nem emel ellene szót – mondta a beszédében Márki-Zay Péter, majd úgy folytatta, nem fér bele az sem, hogy egy diktátor kirabolja a saját országát, a lopott pénzből luxuskastély épít, családjának minden tagja sokszoros milliárdos lesz, miközben az ország oktatása, egészségügye, közlekedése romokban hever és milliók nyomorognak Európa legszegényebb országában.

Krumpliról, meg disznóvágásról beszélt az államalapítás ünnepén

Márki-Zay Péter azt is mondta a beszédében, hogy az sem fér bele, hogy a választásokra már előre milliárdokat osztanak szét, amiből krumplival, meg disznóvágásnak álcázott lefizetéssel megveszik a legszerencsétlenebb, tudattalan választók szavazatát.

Márki-Zay Péter: Az unióban adatik meg a jólét és az egészség

A jövő évi választásokra térve pedig rámutatott: „Ahogyan Szent István két kultúra között választott, úgy nekünk is két kultúra között kell majd választanunk” 235 nap múlva:

Választhatjuk a keleti despotizmust, ahol kevesek gazdagodnak, miközben a nyomorba taszított nemzettől még a reményt is ellopják, hogy valaha is részese lehet a nyugati jólétnek. [… ]Ahol ismét Moszkvában döntenek a sorsunkról, ahol kínai rendőrség garantálja, hogy kínai méreggyárak szabadon szennyezhessék a magyar talajt, levegőt és vizeket, ahová még a munkások is Ázsiából érkeznek. De választhatjuk Szent István megvalósult álmát is: az Egyesült Európát, amelynek tagjai vagyunk, és tagjai kell maradnunk.

Kiemelte, a sorsdöntő választásig még sok munka, feladat van, de sok hazugság és rágalom is vár ránk: „Bizánc ügynökei mindent megtesznek majd, hogy továbbra is a saját hatalmukat szolgálják. Megjelenik majd Koppány is, aki minden változást elutasítva valójában őket segíti. Ebben a kommunikációs hadjáratban Istvánt és híveit személyes lejárató támadások fogják érni, hogy megakadályozzák: a nyugati jólétet és szabadságot válasszuk.” 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések