Mindenki felelős a kudarcos vámmegállapodásért, csak az nem, aki megkötötte – utalt csütörtökön megjelent Facebook-posztjában Lánczi Tamás az Ursula von der Leyen által megkötött vámmegállapodásra. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke részletesen értekezett az EB-elnök kudarcokkal terhelt időszakáról is.
Ezek nem Ursula von der Leyen napjai: bizalmatlansági indítványt adtak be ellene, az Európai Unió Bírósága jogerősen elmarasztalta a Pfizer-SMS-ek ügyében, a botrányos körülmények között bemutatott költségvetési javaslata pedig „egy szemvillanás alatt megbukott” – sorolta posztjában Lánczi Tamás az Európai Bizottság elnökének kudarcait.
Kitért arra is: Ursula von der Leyent a kínaiak már a repülőtéren porig alázták, Trump pedig lenyomta, mint a bélyeget. Mindezeket – hívta fel a figyelmet Lánczi – néhány héten belül produkálta az Európai Bizottság elnöke.
Felidézte azt is, hogy az EU és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodást követően Friedrich Merz kancellár azt mondta: a megállapodás jelentős károkat okoz Németországnak és Európának, François Bayrou francia miniszterelnök Európa sötét napjának nevezte a megállapodás létrejöttét,
Orbán Viktor miniszterelnök pedig úgy fogalmazott, hogy Trump megette Ursula von der Leyent reggelire.
A Die Presse azonban von der Leyen segítségére sietett, a lap szerint nem ő, hanem épp a megállapodást kritizáló nemzetállami vezetők a fő felelősök.
De miért állnak meg itt? – teszi fel a kérdés a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.
„Biztos miattuk buszoztatják a bizottsági elnököt a kínaiak úgy, mint egy turistát. Sőt, valószínűleg ők lopták el a mobilját, és küldték ki a Pfizer vezérigazgatójának az sms-eket is” – írta, hozzátéve:
mindez Brüsszelből nézve biztosan logikusabbnak tűnik, mint az az egyszerű tény, hogy von der Leyen megbukott, és alkalmatlan az Európai Unió vezetésére.
0 Megjegyzések