Izrael a Hamásszal való összecsapása után szerdán megkezdte a Gázaváros elleni tervezett támadásának első szakaszát, és a hadsereg szóvivőjének tájékoztatása szerint már ellenőrzésük alatt tartják a város külvárosát. Korábban arról szólt a tájékoztatás, hogy Izrael szeptemberre nagyszabású szárazföldi offenzívát tervez Gáza ellen, melyhez 60 ezer tartalékost hív be. A cél: a város teljes elfoglalása és a Hamász végleges legyőzése. Nemzetközi szervezetek súlyos humanitárius következményekre figyelmeztetnek, miközben a tűzszüneti tárgyalások zátonyra futottak.
Izrael szerdán megkezdte a tervezett támadás első szakaszát Gázaváros ellen, miután összecsapás történt a Hamásszal, és már a város külterületét is ellenőrzése alatt tartja – közölte újságírókkal Effie Defrin, az izraeli hadsereg szóvivője a Reuters beszámolója szerint.
Korábban az izraeli hadsereg bejelentette, hogy 60 ezer tartalékost hív be egy újabb, nagyszabású szárazföldi művelethez, amelynek célja Gáza teljes elfoglalása. Akkor a tájékoztatás arról szólt, hogy a hadműveletet szeptemberre tervezik, és az aktív állományú katonák mellett öt hadosztály is részt vesz majd benne – írja a BBC.
A támadás előkészítése már megkezdődött: az izraeli csapatok jelenleg a város keleti és északi részein, többek közt Zeitoun és Dzsabália környékén hajtanak végre műveleteket.
Várhatóan több százezer palesztint szólítanak majd fel arra, hogy hagyja el otthonát, és vonuljon délre ideiglenes menedékhelyekre, olyan területekre, amelyek már most is túlzsúfoltak és élelmiszer-, víz- és gyógyszerhiánytól szenvednek.
Nemzetközi szervezetek, köztük az ENSZ is arra figyelmeztetnek, hogy az új offenzíva pusztító humanitárius következményekkel járhat. Az izraeli védelmi miniszter szerint a hadművelet „végleg megváltoztatja Gáza arculatát”, míg Benjamin Netanjahu miniszterelnök célként a Hamász teljes legyőzését és a még fogva tartott túszok kiszabadítását jelölte meg.
A művelet bejelentésére azt követően került sor, hogy kudarcba fulladtak az Egyiptom és Katar közvetítésével zajló tárgyalások a tűzszünetről és a túszok elengedéséről. Bár a Hamász hétfőn elfogadott egy új, 60 napos tűzszüneti javaslatot, Izrael csak egy teljes körű, valamennyi túsz elengedését garantáló egyezséget fogadna el, miközben a hírek szerint mindössze 20 túsz lehet még életben.
Az izraeli elnök hangsúlyozta, hogy Izrael nem akarja elpusztítani Gázát, hanem a Hamász katonai és politikai hatalmát kívánja megszüntetni.
Hozzátette: hosszú távon egy új, civil alapú adminisztrációt képzel el az övezetben, amely sem izraeli, sem Hamászhoz köthető palesztin befolyás alatt nem áll.
Netanjahu kemény kritikát fogalmazott meg a nemzetközi sajtóval szemben is, amely szerinte a Hamász propagandáját közvetíti, amikor Izraelt teszi felelőssé a Gázai övezetben kialakult éhínségért. Szerinte a humanitárius válság nem az izraeli blokád, hanem a Hamász hibája, amely gyakran saját céljaira használja fel vagy akadályozza a segélyszállítmányokat.
Az izraeli államfő szintén bírálta az ausztrál miniszterelnököt, miután több ország, köztük Mexikó, Szlovénia, vagy Spanyolország után Ausztrália is elismerte a palesztin államot. Anthony Albanese szerdán úgy nyilatkozott, hogy más országok vezetőit mindig tisztelettel kezeli és nem veszi személyes sértésnek Netanjahu kijelentéseit.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 58 százaléka támogatja, hogy minden ENSZ-tagállam ismerje el Palesztinát önálló államként. A megkérdezettek mindössze harmada ellenezte az elismerést, 9 százalékuk pedig nem válaszolt a kérdésre.
(index)
0 Megjegyzések