Éles hangvételű Facebook-bejegyzésben bírálta a Demokratikus Koalíciót (DK) és annak elnökét, Dobrev Klárát Fekete-Győr András, a Momentum alapítója.
A poszt szerint a DK feljelentései nem többek „ócska politikai színjátéknál”. „Mindenki tudja, hogy ez az egész feljelentősditek nem szól másról, mint hogy megpróbáljátok elterelni a figyelmet a lényegről: arról, hogy az indulásotokkal csak a Fidesz-maffia hatalomban maradását segítitek elő” – írta.
Fekete-Győr hangsúlyozta: a magyar igazságszolgáltatásban szerinte nem lehet valódi felelősségre vonásra számítani, és példaként említette Magyar Péter ügyét is. „Egy ország látta, mi történt Magyar Péter hangfelvételével” – fogalmazott.
A Momentum korábbi elnöke szerint a DK feljelentései inkább a „független igazságszolgáltatás” látszatát szolgálják, ezzel pedig a Fidesznek tesznek szívességet. Úgy véli, az igazi felelősségre vonás csak „a rendszerváltás után, egy fidesztelenített igazságszolgáltatás előtt” következhet be.
Fekete-Győr András kifogásolta, hogy a DK 106 jelöltet indít a választáson, ezzel szerinte szétaprózza az ellenzéki szavazatokat. „Beszéljünk inkább arról, ami tényleg fontos. Példának okáért, hogy a DK miért indul rá mind a 106 körzetben az esélyes jelöltekre? Miért erőltetitek az indulást, miközben pontosan tudjátok, hogyan működik a választási rendszer?” – írta.
A politikus szerint a választók belefáradtak az ellenzéki pártok közti viszályokba. „A magyarok torkig vannak a látszatcselekvésekkel operáló ellenzékiségből. Elegük van abból, hogy miközben a magyarok egyre csak csúsznak lefelé, a pártok továbbra is az árokásással vannak elfoglalva” – fogalmazott.
Bejegyzését Fekete-Győr azzal zárta:
„Hiszem, hogy még nem késő, hogy a DK megmutassa, van elég bátorsága és bölcsessége kilépni ebből az ördögi körből. Rajtatok a sor, hogy bizonyítsátok: a megoldás részei akartok lenni, ahelyett, hogy maradtok a problémáé.”
0 Megjegyzések