Nyilvános vitára hívta a kormányellenes tüntetők képviselőit a szerb elnök. Alekszandar Vucsics a bejelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy erőszak helyett demokratikus párbeszéddel lehet orvosolni a kialakult helyzetet. Az egyetemista blokádmozgalmak is reagált a hírre, akik szerint az államfő nem tud mit kezdeni az egyre nagyobb tüntetéshullámmal, de ők csak egy újabb választás kiírása esetén ülnek le beszélni.
Párbeszédet és vitát javaslok minden televízióban és portálon a kormányellenes tüntetők megválasztott legitim képviselőivel – mondta pénteken Alekszandar Vucsics szerb elnök a közösségi oldalán közzétett videójában, amelyben kiemelte: Szerbiának demokratikus párbeszéddel, nem erőszakkal kell megoldania a problémáit.
Meghívom a blokádmozgalom képviselőit egy beszélgetésre, nyilvános vitára az elképzelésekről, hogy beszélgessünk a jövőbeli terveinkről és programjainkról, valamint együtt ítéljük el az utcáinkon zajló erőszakot
– hangsúlyozta Vucsics.
Hozzátette: a cél az, hogy közösen találjanak megoldásokat, nem pedig az, hogy a vitában legyőzzenek valakit.
Itt az ideje, hogy mindenki megmutassa az arcát és a programját – mondta az elnök, aki egyben annak a reményének adott hangot, hogy a párbeszéden keresztül erőszak nélkül oldhatják meg a konfliktusokat.
„Építsük újjá az országot és tereljük helyes útra, hogy az emberek elégedettek lehessenek. Én mindent megteszek annak érdekében, hogy ezt a tiszteletet kimutassam” – húzta alá.
Az egyetemisták szerint az elnök nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel
A belgrádi mezőgazdasági és tudományegyetemen alakult mozgalmak azonnal válaszolt a felhívásra, és azt írták közösségi oldalukon: akkor fognak vitázni, ha kiírják a választásokat.
Az elnök nyilvános vitára hívott minket. Nyilvánvalóan nincs válasza a nemzeti felkelésre, ezért most beszélni akar velünk, akiket hónapok óta terroristáknak nevez. A jövőre vonatkozó elképzelésekről és programokról a választások előtti kampányban fogunk vitázni, amikor kiírják a választásokat
– olvasható a Bölcsészek blokádban (Filozofi u blokadi) nevű X-bejegyzésben.
Predsednik nas je pozvao na javnu debatu. Očigledno da nema odgovor na narodni bunt, pa bi sad i da razgovara sa nama koje mesecima naziva teroristima. O vizijama i programima za budućnost ćemo debatovati, u predizbornoj kampanji, kad raspiše izbore.
— Filozofi u Blokadi (@FFUBublokadi) August 22, 2025
0 Megjegyzések