Egy szerdai incidenst követően Thaiföld saját nagykövetét visszahívta, valamint Kambodzsáét kiutasította. Csütörtök reggel pedig már a két ország csapatai nyitottak tüzet egymásra, miközben egymást vádolják a konfliktus kezdésével. A kambodzsai védelmi minisztérium szerint Thaiföld megsértette az ország területi integritását.
A thai és a kambodzsai hadsereg csütörtök kora reggel tüzet nyitott a két ország vitatott határszakaszán. Előbbiek állítása szerint a kambodzsai katonák lőttek először a Ta Muen Thom Khmer templom közelében, ahol az elmúlt hetekben nagy feszültség alakult ki − írta a BBC.
A kambodzsai védelmi minisztérium viszont azt közölte, hogy a thai csapatok adták le az első lövéseket, saját hadseregük csak önvédelemből válaszolt. Emiatt a thai haderő egy megfigyelő drónt küldött a területre, mielőtt nehézfegyverzetet szállító csapatok érkeztek volna a térségbe.
Csapataink éltek jogukkal, hogy megvédjék országunk szuverenitását és területi integritását a thai csapatok agressziójával szemben − nyilatkozta Maly Socheata, a kambodzsai védelmi minisztérium szóvivője. Kiemelte, hogy Thaiföld megsértette Kambodzsa területi integritását.
A csütörtök reggeli összecsapás órákkal azután következett be, hogy Bangkok visszahívta kambodzsai nagykövetét, ugyanis egy thai katona megsérült egy taposóakna robbanását követően. Emellett szerdán Thaiföld azt is bejelentette, hogy kiutasítja Kambodzsa bangkoki nagykövetét az országból.
A két ország közötti kapcsolatok mélypontra kerültek 2025-ben, miután a májusi fegyveres összecsapásokban egy kambodzsai katona meghalt. Az elmúlt két hónapban a szemet szemért elv lépett életbe, valamint mindkét állam megerősítette csapatai jelenlétét a határ mentén.
0 Megjegyzések