Szoboszlai Dominik ott volt a „vörösök” kezdőcsapatában, Arne Slot a Marmadashvili – Bradley, Gomez, Stephenson, Tsimikas – Gravenberch, Nyoni, Szoboszlai – Ngumoha, Chiesa, Szalah tizenegyet küldte a pályára az első felkészülési mérkőzésen, míg Kerkez Milos és Pécsi Ármin a kispadon kapott helyet. 

A magyar válogatott csapatkapitánya a 33. percben gólpasszal villant: Federico Chiesa középre tett labdájába Szoboszlai nyúlt bele pont jól, ami így Conor Bradley elé pattant, aki közvetlen közelről, kapásból a jobb alsóba gurított.

A félidőben teljes sort cserélt a Liverpool, a frissen felküldött játékosok között ott volt Kerkez is, aki ezzel bemutatkozott új együttesében. 

Az 53. percben Darwin Núnez – kihasználva egy védelmi hibát – kettőre növelte a vendégek előnyét, majd Jota gólörömével ünnepelt.

A 83. percben szépített a Preston, egy szöglet után Liam Lindsay bólintott a kapuba, a másik oldalon nem sokkal később Cody Gakpo volt eredményes, ezzel a találattal pedig kialakult a 3–1-es végeredmény.

(M4Sport)