Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy – írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.
Budapest főpolgármesterét a Budapest Pride felvonulás szervezésével összefüggésben idézte be gyanúsítottként a rendőrség.
A pénteki alkalomra bekészített szerinte rendes ruha egy szivárványos Budapest-logóval ellátott póló, amelyet fényképen meg is mutatott a politikus.
Karácsony csütörtöki posztjában emlékeztet, hogy augusztus elsején lesz ötven éve, hogy 35 ország elfogadta a Helsinki záróokmányt, az emberi jogok és a béke egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát.
Mi mással lehetne jobban ünnepelni ezt az évfordulót, mint egy jó kis gyanúsítotti kihallgatással, amit azzal érdemeltem ki, hogy segítettem megszervezni a legnagyobb, legbékésebb magyar kiállást az emberi jogok mellett – írta a főpolgármester.
A kihallgatás idejére a Nemzeti Nyomozó Iroda elé szervezett szolidaritási rendezvényt Jámbor András parlamenti képviselő, amire már közel négyezren jeleztek vissza a Facebookon.
0 Megjegyzések