Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szembeköpte a választóit Karácsony Gergely


A Magyar Kétfarkú Kutya Párt ígéreteit is kenterbe verve plusz ötévnyi életet ígért a választási kampány során Karácsony Gergely a budapestieknek. A főpolgármester egy 27 oldalas programban vázolta fel, hogy miként valósítaná meg a tervét, azonban több mint egy évvel a választás után úgy tűnik, ismét szembeköpte a budapestieket Karácsony Gergely.

Plusz öt év a budapestieknek – ezt ígérte a választási kampányában Karácsony Gergely. Az ígéret, amiért még a támogatói is kinevették a főpolgármestert, egy komplex fejlesztési terven alapul. Azonban végignézve a 27 oldalas dokumentumot, egyértelművé válik, hogy a politikus az elmúlt egy évben mindennel el volt foglalva, csak a programja megvalósításáról feledkezett meg. 

Ennek a programnak az első eleme a szakrendelők felújítása, illetve a rendszeres szűrővizsgálatok biztosítása a fővárosiaknak.

Mindezt a főpolgármester nem a főváros, hanem a kerületi önkormányzatok, illetve az állam által finanszírozott Egészséges Budapest-programban hajtaná végre. 

A programban természetesen a kormánnyal szembeni hergelés is helyet kapott, ugyanis a főpolgármester azt állította, az állam továbbra se tett le a szakrendelők államosításáról. 

Ugyanakkor ezen intézmények fejlesztése, illetve a szűrőprogramok elindítása a kerületi önkormányzatok hatásköre maradt, vagyis a főpolgármesternek semmilyen érdemi beleszólása nincs a szakrendelők és a szűrővizsgálatok működésébe.

Karácsony Gergely az elmúlt egy évben szintén nem tett szinte semmit a lakhatási válság kezeléséért, illetve a megfizethető ingatlanok kialakításáért. Az önkormányzati tulajdonú lakások aránya fővárosszerte ugyanis mindösszesen négy százalék, amelynek a negyede komfort nélküli vagy félkomfortos szükséglakásokat jelent. Karácsony éppen ezért ígéretet tett új bérlakások kialakítására, illetve a régiek felújítására. Ezen hangzatos kampányfogásból azonban mostanáig semmi sem valósult meg. 

A főváros saját forrásból pedig egyetlen forintot sem szán a lakhatási válság felszámolására, teljes mértékben az uniós forrásokra szorítkoznak.

Emellett tavaly létrehozták a lakásügynökséget, amely mostanáig semmilyen érdemi eredményt nem tudott felmutatni.

A főváros elkötelezte magát Rákosrendező megvásárlása mellett, azonban az ügylet mostanáig egy gazdasági csődnek tekinthető, Budapestnek ugyanis a terület második részletére sincs pénze, így a rozsdaövezet rövid távú rehabilitációja továbbra is kétséges.

A főpolgármester mindemellett komplex környezetvédelmi intézkedések mellett is elkötelezte magát, amelynek része a városi levegő minőségének javítása, a fenntartható energiatermelés és -felhasználás elősegítése, illetve a közterületek fejlesztése. Ezen intézkedések jó része ugyanakkor egyelőre csak papíron létezik. 

Mindössze annyi történt, hogy a Fővárosi Közgyűlés nemrég az áldását adta az Ámon Ada-féle klímaügynökségen belül kidolgozott, tízmilliárd forintos keretösszegű szigetelési program létrehozására, illetve uniós forrásból folytatódnak a távhőfejlesztések.

A meg nem valósult ígéretek sorában a közösségi közlekedés vonzóbbá tétele volt a következő tétel. A főpolgármester ugyanis azzal kampányolt, hogy a kormányzati és az uniós forrásoknak köszönhetően több mint százmilliárd forintot sikerült járműfejlesztésre és tízmilliárd forintot a kötöttpályás fejlesztések végrehajtására fordítani.

Azonban a főpolgármester azzal már nem büszkélkedik, hogy a megrendelt CAF típusú, alacsony padlós villamosok több vonalon nem tudnak közlekedni, ugyanis a BKK forráshiányra hivatkozva nem végezte el az érintett pályák felújítását.

A főpolgármester egyetlen, az elmúlt egy évben megvalósult ígérete a forgalomcsillapítással volt kapcsolatos. Karácsony Gergely és Vitézy Dávid ugyanis egymást támogatva agresszív forgalomcsillapításba kezdett mind a VII. kerületben, mind pedig a Pesti alsó rakparton. Mindezeket azonban nem előzte meg egyeztetés a helyiekkel, így a sétálóutcák létrehozása és a Pesti alsó rakpart lezárása is széles körű felháborodást okozott.

(MNO)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések