Vasárnap este sikerült egyezségre jutnia Donald Trump amerikai elnöknek és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a skóciai Turnberryben az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodásról, írja a BBC.
Ursula von der Leyen nyilatkozata szerint az „óriási deal kemény tárgyalások után” jött létre, Trump pedig arról beszélt, „bizonyos értelemben partnerségről” van szó.
Az Európai Bizottság korábbi közlése szerint Von der Leyent Trump hívta meg a találkozóra. Az amerikai elnök a repülőgépről leszállva azt mondta, szerinte 50-50 százalék esély van a megállapodásra, de „körülbelül húsz különböző kérdésben még vitában állnak”. „Ez lehetne minden idők legnagyobb megállapodása, ha sikerül” – mondta.”
0 Megjegyzések