Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Poloska: az én Facebook-oldalamnak nagyobb az elérése, mint a teljes kormánynak és a Megafonnak


Sajtótájékoztatót tartott a zsebdiktátor.

A Tiszának nincs szüksége „digitális honfoglalásra”, az EU-s forrásokat csak ők tudják gyorsan hazahozni; Orbán beszéde gyenge és víziók nélküli volt, az általa bemondott adatokat, miszerint a Fidesz vezet a kutatásokban pedig csak a nagy meleg miatt nem nevették ki Tusványoson – többek ezekről beszélt Poloska a székesfehérvári vergődése után tartott sajtótájékoztatóján szombat délután.

A sajtótájékoztatón a Tisza elnöke megköszönte Székesfehérvár fideszes polgármesterének, hogy emberségesen állt a rendezvényükhöz. Cser-Palkovics András a Telexnek adott interjúban azt üzente a fehérvári tiszásoknak, hogy “érezzék jól magukat és legyenek büszkék”.

A Tisza elnöke belehallgatott Orbán Viktor tusványosi beszédébe, azt mondta, nem várt tőle sokat, de szerinte a miniszterelnök csak összeollózta korábbi beszédeit. „Gyenge és víziók nélküli volt” – mondta. Hozzátette, hogy “megoldási javaslatok nem hangzottak el”, Orbán egy percet sem beszélt a magyarokat valóban érintő kérdésekről, így például a megélhetési válságról, a vasút vagy éppen az egészségügy állapotáról.

Az Orbán által Tusványoson meghirdetett „digitális honfoglalásról” azt mondta, tiszteli a miniszterelnököt, hogy hirtelen digitális szakértővé lépett elő. „Talán már a bankkártyát is tudja használni.” Szerinte ezeknek a próbálkozásoknak semmi értelme, ettől nem fog semmi megváltozni, inkább olyan témákról kell beszélni, ami érdekli a társadalmat.

Elmondta, hogy az ő 

Facebook-oldalának az elérése erősebb, mint a teljes kormányé, illetve a Megafoné, akik a Meta intézkedései után munkanélküliek lesznek, mivel megszüntetik a politikai reklámokat a platformon. Poloska szerint nem lesz elérésük így, max 5 like.

Tisza nem szeretne digitális harcosokat. Ha léteznek ilyenek, azokat arra kérte, hogy menjenek el az országjárása helyszíneire és kérdezzenek, mert akkor gyalázkodás helyett tudnak konzultálni. Magyar szerint Orbánék kihasználhatnák arra az utolsó kilenc hónapjukat, hogy kormányoznak.

„Ehhez kívánok nekik sok erőt, kitartást és azt, hogy élvezzék az utolsó Tusványos, utolsó napját, a lágy hegedűszót, mielőtt az Auróra cirkáló vagy a Titanic nekimegy a jéghegynek.”

A sajtótájékoztató végén még egy kérdezőnek is nekiesett, mondván, hogy ő nem média képviseletében jelent meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések