Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Orbán Viktor: „A halálra vert magyar férfi a mi közösségünkhöz tartozott”


„Egy volt közülünk” – írta a miniszterelnök. 


Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált a kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József tragikus halálára, akit ukrán katonák vertek agyon kényszersorozása során. 

A miniszterelnök szerint 

az áldozat nemcsak kulturálisan, hanem közjogilag is a magyar nemzet része volt – ennek megfelelően Magyarország kötelessége kivizsgálni az ügyet, amely nem egyszerűen egy tragikus haláleset, hanem egy brutális gyilkosság.

„Nem meghalt, nem kényszersorozás következtében hunyt el, hanem agyonverték” – fogalmazott a posztban Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Sebestyén József „a mi közösségünkhöz tartozott” – ez pedig nemcsak lelki, nemzeti, hanem jogi értelemben is igaz, hiszen magyar állampolgár volt, akit a magyar Alaptörvény és a magyar állam védelme illetett meg. 

A kormányfő szerint ez önmagában is feljogosítja Magyarországot arra, hogy határozott választ adjon, és ne kezelje „óvatoskodva” az esetet. 

Orbán hangsúlyozta: a tragédiát nem lehet elválasztani a háborútól, hiszen a férfit „akarata ellenére besorozták, majd agyonverték” – pusztán azért, mert nem akart részt venni egy olyan háborúban, amelyhez semmi köze nem volt. „A frontvonal nem Donyecknél kezdődik, hanem 10–20 kilométerre a magyar határtól. A háború itt van a hónunk alatt” – figyelmeztetett.

A miniszterelnök részvétet nyilvánított az áldozat családjának, és kiemelte: miközben imádkozunk értük, nem felejthetjük el, hogy az eset egy súlyos jelzés Magyarország számára is. „A veszélyek korában élünk. Minden mozdulatnak, minden döntésnek, minden szónak jelentősége van” – zárta bejegyzését Orbán Viktor.

(mandiner)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések