Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nem állnak le a románok: a csendőrök egymás után vitték el a magyarokat Csíkszeredában


A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság abszolút újonca, az FK Csíkszereda péntek este hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Rapid Bukarest ellen. Már az első hazai bajnokit is botrány övezte, és most itt az újabb – derült ki a Nemzeti Sport cikkéből.

A mérkőzés szünetében a stadion VIP-páholyában megjelent öt, állig felfegyverzett csendőr, akik hat magyar vendéget magukkal vittek, és eljárás alá vontak alkoholos ital állítólagos fogyasztása miatt. Romániában ugyanis törvény, hogy sporteseményeken tilos az alkoholfogyasztás, és bár információnk szerint ez a törvény hamarosan megszűnik, de még hatályban van”

– olvasható. A lap hozzátette, hogy információik szerint mind a hatan magyarországi magyarok – akik feltehetően mind a Csíkszeredához közeli, a héten zajló „Tusványos” fesztiválra érkeztek Erdélybe –, van köztük nő és fiatalkorú is, és helyben hozott azonnali döntés keretében 50 euró bírságot kaptak, illetve hat hónapra kitiltották őket a csíkszeredai stadionból.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a stadionban románul és magyarul is elhangzott a figyelmeztetés. A román forrás szerint ez a törvény hamarosan megváltozik Romániában, így a legfeljebb öt százalékos alkoholtartalmú italok engedélyezettek lesznek. Ez péntek este hivatalosan még nem volt így, bár a gyakorlat eddig nem ezt mutatta.

A Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltán így kommentálta a Nemzeti Sportnak a történteket:

Tudtunk erről a törvényről, érvényben van az első és a másodosztályban is, rajta van a belépőjegyeken is, hogy tilos az alkoholfogyasztás a stadionban, mégis különös, hogy most hirtelen milyen fontos volt a csendőrségnek ezt ellenőriznie, szerintem ez a vicc kategória, eléggé egyértelmű, hogy erődemonstráció volt a részükről.”

Egyikük, Jakab Károly így nyilatkozott a lapnak: „Egy 2004-es törvényre hivatkoztak a csendőrök, és ha a konzulátusról nem jöttek volna tolmácsolni, azt sem tudtuk volna, hogy miről van szó, mert amikor kértem, hogy beszéljünk angolul, akkor egy tiszt közölte, hogy Romániában vagyunk. Később persze már tudott angolul… Azt mondták, hogy láttak minket a stadionban italt fogyasztani, de nem tudtak tanút hozni, és nem tudtak erről videófelvételt mutatni. A jegyzőkönyvet egyelőre nem írtuk alá, de elengedtek minket azzal a feltétellel, hogy majd a magyar konzulátus illetékese aláírja helyettünk.”

A Csíkszereda három forduló után egy ponttal áll.

Így szólt a Székely himnusz az FK Csíkszereda - Bukaresti Rapid meccs után:

 

(Mandiner)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések