Újabb felvételek kerültek elő arról a parasznyai nőről, aki videóra vette gyerekei megverését. Az anya nagyobbik fiának adta a telefont és arra utasította, rögzítse ahogyan egy papuccsal megveri az öccsét.
Korábban beszámoltunk arról, hogy videóra vette egy nő, ahogy a gyerekeit perceken keresztül brutálisan megveri a Borsod vármegyei Parasznyán. A kormányhivatal soron kívüli gyámügyi eljárást indított az ügyben.
Az RTL Híradóhoz azóta egy újabb felvétel is eljutott, melyben a nő arra utasítja a nagyobbik négy éves fiút, hogy vegye fel, ahogy megveri az öccsét.
A helyiek beszámolói szerint az anya azért büntetett, mert úgy hitte, a gyerekei lyukasztották ki a család medencéjét. A községben terjedő szóbeszéd ezt cáfolta, ugyanis amikor az eset történt, szinte minden környékbeli család medencéjét kilyukasztották, így a tettesek mások lehettek.
A település lakói úgy tudják a videót azért készítette, hogy bizonyítsa élettársának, kellő szigorral tudja a gyerekeit nevelni, azt nem tudni, hogy került nyilvánosságra. Az UNICEF szerint a nemzetközi gyermekjogi egyezmény alapján Magyarországon a szüleik semmilyen módon nem bánthatják a gyerekeiket.
Újabb megrázó részlet: az RTL Híradóhoz eljutott felvételeken látszik, hogy a nő átadja a telefonját az egyik gyerekének, hogy felvegye, ahogy kétéves öccsét bántalmazza. https://rtl.hu/hirado/2025/07/23/gyermekbantalmazas-veres-csaladon-beluli-eroszak-megrazo-felvetel
Posted by RTL Híradó on Wednesday, July 23, 2025
0 Megjegyzések