Az amerikai külügyminiszter szerint fenn kell tartani az amerikai–kínai párbeszédet és meg kell próbálni együttműködési lehetőségeket keresni. Rubio ugyanakkor kritizálta a kétoldalú kereskedelmi viszonyokat, és kijelentette: ahol érdekellentét van, ott az USA álláspontját fogja képviselni.
Marco
Rubio amerikai külügyminiszter szerint az Egyesült Államoknak és
Kínának kapcsolatban kell maradniuk egymással, és lehetőség szerint
együttműködési lehetőségeket is kell keresniük. Rubio hangsúlyozta, hogy
Amerika és Kína a világ két legerősebb országa, ezért elengedhetetlen a
párbeszéd fenntartása. Elismerte, hogy a két ország között feszültségek
vannak, különösen a kereskedelmi viszonyokban. Mint mondta, míg a kínai
cégek szabadon működhetnek az amerikai piacon, addig a kínai piac
továbbra is zárt marad – írja a TASZSZ.
Az USA nem szakíthat Kínával
A külügyminiszter kiemelte, hogy a kapcsolatok kiegyensúlyozása mellett elengedhetetlen a kommunikáció a félreértések elkerülése érdekében.
Tiszteletteljes kapcsolatokat akarunk velük, de ahol nézeteltérés van, ott az amerikai álláspontot kell képviselnünk
– fogalmazott Rubio.
(Magyar Nemzet)
0 Megjegyzések