A Nemzetközi Büntetőbíróság előzetes eljárást folytató bírói tanácsa megállapította, hogy Magyarország nem teljesítette az ICC-t alapító római statútumból fakadó kötelezettségét, amikor nem működött együtt a bírósággal az országba látogató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök letartóztatásának ügyében. A testület ezért az ügyet a bíróság munkájában részes tagállamok közgyűlése elé terjeszti – derül ki a három bíróból álló tanács csütörtökön hozott döntéséből.
A jelentésben emlékeztettek arra, hogy a hágai székhelyű testület, az ICC tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki palesztin felelősök mellett Netanjahu ellen az Izrael és Hamász palesztin terrorszervezet tagjai között a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktusban feltételezetten elkövetett bűnök miatt.
Az izraeli miniszterelnök idén áprilisban hivatalos látogatáson tartózkodott Magyarországon, és a bíróság annak idején emlékeztette a magyar hatóságokat a letartóztatási kérelemre.
A bíróság többször felajánlotta a konzultáció lehetőségét, de a magyar kormány nem válaszolt
– áll a testület csütörtök este kiadott közleményében.
A kormány a döntést követően azzal érvelt, hogy nem rendelkezik a megfelelő hazai jogszabályokkal, amelyek lehetővé tennék az ilyen típusú letartóztatást, továbbá hivatkozott Netanjahu állami mentelmi jogára is, illetve álláspontja szerint az elfogatóparancs nem tekinthető pártatlan és objektív jogi aktusnak.
A bíróság azonban leszögezte: a nemzeti jog hiánya nem mentesít az együttműködési kötelezettség alól, és a hivatkozott mentelmi jog nem alkalmazható ebben az esetben.
Az előzetes eljárási tanács szerint Magyarország számára egyértelmű volt az együttműködési kötelezettség, és Netanjahu letartóztatásának elmulasztása súlyosan aláássa az ICC megbízatásának végrehajtását.
Az alapokmány részes államaként Magyarország elfogadta, hogy a bíróság határozatai rá nézve kötelezőek, és nem dönthet egyoldalúan arról, hogy egyes határozatokkal kapcsolatos saját véleménye és álláspontja alapján eleget tesz-e az együttműködési kéréseknek – olvasható a jelentésben.
A bíróság továbbá emlékeztetett arra, hogy bár Magyarország idén júniusában bejelentette kilépési szándékát a római statútumból, ez hivatalosan csak 2026. június 2-án lép életbe, így az ország továbbra is köteles eleget tenni az egyezményből eredő kötelezettségeinek.
A testület a most született döntést eljuttatja a tagállamok közgyűléséhez, amely decemberi éves ülésén dönt a további lépésekről – írta az MTI.
0 Megjegyzések