Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Magyar diákokat szállító turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál


Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál vasárnap, nyolcan megsérültek – erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia–Tompa határátkelő felé tartott.

A BALESETBEN NYOLCAN SÉRÜLTEK MEG, ŐKET A SZABADKAI KÓRHÁZBA SZÁLLÍTOTTÁK, AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT EGYIKÜK SINCS ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOTBAN.

A helyszínelés még folyik, a határátkelőre vezető út egyik sávját lezárták.

A blic.rs azt írja, magyar érettségizőket szállító busz ütközött kamionnal Szabadka közelében vasárnap délután. A szerb sajtó információi szerint a busz magyar sofőrje nem megfelelő sebességgel közlekedett az útviszonyokhoz képest, ezért elvesztette uralmát a jármű felett. A busz jobb első része ütközött a kamionnal, amelyet egy szerb állampolgár vezetett.

A sérültek jelenleg a szabadkai általános kórház sürgősségi osztályán vannak, ahol megállapítják sérüléseik súlyosságát. Azt is közölték: a busz a Magyarország–Görögország–Magyarország nemzetközi vonalon közlekedett, és kaposvári érettségiző diákokat szállított, írta az Index.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések