Kocsi Máté reagált az elmaradt jelöltbemutatásra.
„Több tízezer álprofil várja lélegzetvisszafojtva a Tisza Pártban, hogy megtörténjen végre a jelöltek kiválasztása és bemutatása. De ezt a mai kongresszusra sem sikerült összehozni sajnos. Nagy kudarc, az biztos” – írta a Tisza kongresszusára reflektálva Kocsis Máté a Facebook-posztjában.
A Fidesz frakcióvezetője úgy folytatta:
„Persze lehet az is a terv, hogy mind a 106 választókerületben egy öklözős-fürdőgatyás retusált Magyar Péter fényképet indítanak, ki tudja”.
Emlékeznek? A főbohóc azzal haknizott idén januárban, hogy áprilisra előrehozott választásokat fognak kikényszeríteni. Nyilván ez már akkor is hülyeség volt, amikor komolyan állította, de mégis hogyan tervezték, miközben júliusban sincsenek még jelöltjeik?
„Működő párt nincs, tagfelvétel nincs, jelöltek nincsenek, a listázott és megalázott aktivisták nem győznek kifarolni.
A programjukról már egy éve azt mondta az agresszív manöken, hogy »több ezer ember« dolgozik rajta, de azóta sem adtak egy sort se az érdeklődők kezébe.
(Már ha van ilyen érdeklődő, mert valószínűleg elegendőnek tekintenék a következő négy évre, hogy minden fideszest hajítsanak a Dunába.)”
„Szóval jó lesz ez, és talán igazuk van, hagyni kell arra is időt, hogy a híveik kiábránduljanak. 275 nap és felkenődnek a falra!” – zárta bejegyzését a politikus.
0 Megjegyzések