A bukott demokrata alelnök már síkra sem száll a kaliforniai kormányzóságért.
Kamala Harris bejelentette, hogy nem indul Kalifornia kormányzói posztért, döntése azonban nem jelent visszavonulást – írja a New York Times.
Ahogy Harris közeli szövetségese, Laphonza Butler fogalmazott: Minden opció nyitva áll számára, ha újra indulni akar az elnökségért.
A Demokrata Párt több feltörekvő politikusa – köztük Tim Walz minnesotai, Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó, Pete Buttigieg, korábbi közlekedési miniszter és Gavin Newsom jelenlegi kaliforniai kormányzó – már javában készül a 2028-as elnökválasztási kampányra, miközben sokan szeretnének túllépni a Biden–Harris korszakon.
Harris előnye az ismertség lehet és a mögötte álló, kiterjedt finanszírozói hálózat. Ugyanakkor hátrányt is jelent számára a 2024-es kampány emléke, amelyet még maga a Demokrata párt sem tart sikeresnek.
Roger Wolfson demokrata beszédíró szerint mindig ott a félelem, hogy ha újra elindul, akkor 2028 a 2024-es kudarc boncolgatásává válik.
Harris különösen nehéz helyzetben van, mivel az utolsó pillanatig támogatta a mentálisan hanyatló Joe Bident, és a kampány során úgy nyilatkozott: Nincs olyan, amit másként csináltam volna, mint ő.
Ez sokak szerint árnyékot vethet saját jövőbeli ambícióira.
A volt alelnök jelenleg egy könyvön dolgozik, és várhatóan szervezetet alapít, amely révén politikai tevékenységeit finanszírozhatja. Emellett országjárásra készül a 2026-os félidős választások előtt.
Robert Garcia kaliforniai képviselő szerint Harris ott lesz minden fontos körzetben, segíteni akarja a képviselőház visszahódítását.
Harris tehát nem vonul vissza, csak újrapozicionálja magát. Mint nyilatkozta: Továbbra is része leszek ennek a küzdelemnek.
(mandiner)
0 Megjegyzések