Házi készítésű pokolgépnek az Országháznál történő felrobbantásával fenyegetőzött hozzászólásában egy férfi, aki a tettével a Kneecap nevű együttes kitiltását akarta ezen a módon megtorolni. A rendőrök hamar elfogták elfogták a kommentelőt, aki elismerte a bűncselekményt, majd őrizetbe vették. A rendőrség az akciójáról egy felvételt is nyilvánosságra hozott.
Nagy sajtóvisszhangot kapott, hogy a Kneecap együttes nem jöhet Magyarországra. Az egyik hírportál erről szóló közösségimédia-bejegyzése alatti hozzászólásában 2025. július 25-én valaki azt írta, hogy emiatt házi készítésű pokolgépet fog robbantani az Országháznál – olvasható a rendőrség közleményében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.
Még aznap azonosították a hozzászólás íróját, akit dunaújvárosi lakhelyén a BRFK nyomozói a Bűnügyi Bevetés Osztály munkatársaival közösen fogtak el, tőle informatikai eszközöket is lefoglaltak.
Mint arról korábban beszámoltunk, az északír raptrió, a Kneecap három tagját csütörtökön az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság három évre kitiltotta Magyarországról. A határozat szerint az előadók beutazását és magyarországi tartózkodását nemzetbiztonsági okokra hivatkozva utasították el. Az indoklás szerint „folyamatos jelleggel, ismétlődő módon a terrorizmust és terroristákat támogató antiszemita gyűlöletbeszédet folytatnak”. A határozat végleges, ellene fellebbezésnek nincs helye.
0 Megjegyzések