Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Budapestre, valamint Fejér, Komárom-Esztergom és Pest vármegyék egyes járásaira a HungaroMet Zrt. vasárnap.
A veszélyjelzés szerint az érintett járásokban intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat. Alább mutatjuk, hogy néz ki a riasztásos helyzet országszerte.
Az előrejelzés szerint vasárnap estig többfelé, ismétlődő jelleggel várható zivatarok kialakulása az országban, amelyekhez elsősorban felhőszakadás társulhat, de jégeső, és átmeneti viharos széllökés is kísérheti őket. A keleti területeken a délutánig heves zivatar sem kizárt.
Vasárnap éjszaka jelentősen csökken a zivatarhajlam és egyre inkább csak az északkeleti országrészben lehet számítani zivatarokra helyenként felhőszakadás kíséretében.
Hétfő déltől éjfélig elsősorban a Dunától keletre, ezen belül napközben az ország keleti harmadában számíthatunk elszórtan zivatarokra, amelyeket helyenként felhőszakadás, viharos szél, egy-egy helyen jégeső kísérhet. Másutt inkább csak nyugaton fordulhat elő délután egy-egy zivatar.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket.
A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet.
Azt kérik, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.
Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el.
Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.
Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.
Azt kérik továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.
0 Megjegyzések