Nem zajlik már rendőrségi eljárás Pankotai Lili aktivista ellen, aki részt vett az idei Budapest Pride-on – derült ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán, ahol Pankotai a védőjével, Laczó Adriennel szerepelt.
A rendőrség elküldte a megszüntető határozatot, amit azzal indokoltak, hogy Pankotai nem tudhatta, hogy jogellenes rendezvényen vesz részt, mert ellentmondásos volt a rendezvény körüli kommunikáció – magyarázta a rendőrségi érvelést Laczó. Hozzátette, az indoklással nem értenek egyet, de még nem döntöttek róla, hogy panaszt tesznek-e miatta.
„Kétlem, hogy pont Pankotai Lili ne tudta volna, mit csinál”
– mondta az ügyvéd. Laczó szerint egy hétfőn a rendőrségre beadott indítványukra amúgy nem reagáltak. Elmondta még, ez egy önkormányzati rendezvény volt, nem vonatkozott rá a gyülekezési törvény, így nem is történhetett szabálysértés.
„Pécsen is lesz Pride” Pankotai szerint, így meg lehetne előlegezni, hogy ott semmi sem történhetne, ha önkormányzati esemény lenne. De egyelőre nem tudni róla, a pécsi önkormányzat beáll-e az ottani felvonulás mögé. Laczó arról is beszélt, hogy a törvényi szigorítás korlátozza a szabadságjogokat. Szerinte ez „egy kapu”, és a többi alapjogot is korlátozhatja a hatalom.
0 Megjegyzések