Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bódis: Aki azt állítja, hogy nincs stratégiánk az vagy nem tájékozódik, vagy szándékosan hazudik


Bódis Kriszta a Van Helyed Alapítvány vezetője, pszichológus a Tisza Párt eredményeiről számolt be, amelyek közül elsőként említette, hogy három országos szakmai fórumot tudtak megtartani. 


A Tisza megalakulásakor, azonnal, kétezernél is több szakember jelentkezett, hogy segítsen – árulta el a pszichológus, aki hozzátette, hogy olyanokkal is kapcsolatban állnak, akik még nem merik vállalni azt nyíltan, hogy a Tisza Párttal együtt dolgoznak. 

Kifejtette, hogy a rendezvényeken túl a legjelentősebb eredményük, hogy megalkották és elfogadták a Tisza társadalompolitikai vízióját, alapértékeit és stratégiáját.

Ennek az a jelentősége, hogy nem kampányszavakat hallotok tőlünk, hanem egy nagy, hosszútávú stratégiát alkottunk meg. Ennek köszönhető, hogy látjátok nem csak valami ellen, hanem valami mellett is vagyunk – mondta el a pszichológus, aki szerint nem elég egy-egy problémát megoldani, hanem rendszerszinten kell gondolkozni.

A pszichológus elmondta, hogy az alapelveik közé tartozik a társadalmi kohézió és szolidaritás.

A szolidaritás a társadalmi stabilitás alapfeltétele. Amikor nem fordítanak hátat egymásnak – fogalmazott, majd hozzátette, hogy ennek a felfogásnak túl kell mutatnia ciklusokon, éppen ezért a Tisza Párt nem a rövidtávú ígéretek híve, hanem a hosszútávú stratégiában hisz.

Hozzátette, hogy a döntéseknek ott kell születniük, ahol az emberek élnek, éppen ezért a Tisza Párt decentralizált és nem hisz abban, hogy egy távoli hatalom mondja meg, hogy mikor mit kell tenni.

Nem a pillanat, hanem a jövő a mérce. Nem a hatalom érdeke, hanem az emberek élete van a fókuszban. Ez a Tisza ajánlata – összegezte a a Van Helyed Alapítvány vezetője.

Aki ma azt állítja, hogy nincs stratégiánk, az vagy nem tájékozódott, vagy szándékosan hamis dolgokat állít 

– mondta, majd hozzátette, hogy a Tisza Párt szakemberekből építkezik.

Bódis Kriszta úgy látja, hogy a Tisza közössége képessé vált arra, hogy új társadalmi szerződést kössenek és, hogy alapjaitól újjá szervezzék Magyarországot.

Akik ezt nem hajlandóak észre venni, azok csak a saját maguk érdekeit nézik – tette hozzá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések