Megakadályozta a Nemzeti Nyomozó Iroda egy előre kitervelt bérgyilkosság végrehajtását. A bűncselekmény elkövetésére a kecskeméti vállalkozó orosz ismerőseit akarta felbérelni.
Bérgyilkosság: a Nemzeti Nyomozó Iroda megdöbbentő bűncselekmény-sorozatot akadályozott meg a közelmúltban. Információik szerint egy 47 éves kecskeméti vállalkozó három ember – köztük élettársa – életét próbálta kioltani. A férfit emberölés előkészületével gyanúsítják, jelenleg letartóztatásban van. Az elképesztő esetről a Baon számolt be.
A nyomozás során kiderült: a férfi magánéleti válsága és pénzügyi nehézségei sodorták olyan lelkiállapotba, hogy a végső megoldást három haragosa kiiktatásában látta. Az elkövető élettársát és két férfi ismerősét akarta meggyilkoltatni, a kivégzésekre orosz ismerőseit akarta felbérelni.
A rendőrség tájékoztatása szerint a vállalkozó nem sajnálta volna a pénzt: a tervek szerint a közeljövőben esedékes, körülbelül százmillió forintos üzleti bevételéből fizette volna ki a bérgyilkosság díját. Alibit is szervezett magának – egy spanyolországi nyaralással próbálta volna elterelni magáról a gyanút a gyilkosságok idején.
A rendőrség gyors és hatékony közbelépésének köszönhetően a terv nem válhatott valóra. A vállalkozót Budapesten, tartózkodási helyén fogták el a nyomozók. A hatóságok emberölés előkészülete bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, azonban a gyanúsított megtagadta a vallomástételt. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, a férfit a bíróság letartóztatásba helyezte.
Az esetről a Rendészeti Államtitkárság is beszámolt közösségi oldalán, kiemelve: az ügy jól példázza, milyen fontos az információszerzés és a megelőző hatósági beavatkozás szerepe az életellenes bűncselekmények elhárításában.
Bérgyilkosság: rács mögött marad a kivégzőember
A másodfokon eljáró bíróság is úgy döntött, nem szabadulhat a fegyházból Portik Tamás egykori testőre, aki a jogerős ítélet szerint 1996-ban fejbe lőtte Prisztás József vállalkozót – tudta meg a Magyar Nemzet. H. István a Prisztás-ügyben tizenöt évet kapott, de ha megkapja a kedvezményt, heteken belül szabadulhatott volna.
0 Megjegyzések