Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bekeményít az MLSZ: rasszista rigmusok és rendzavarás miatt több klubot is megbüntethetnek


Egymérkőzéses eltiltást kapott a Zalaegerszeg vezetőedzője a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi döntése szerint. A portugál Nuno Camposnak a labdarúgó Fizz Liga következő fordulóját kell kihagynia az eltiltás miatt, az edzőt még a múlt szombati ZTE–Debrecen bajnokin állította ki a játékvezető heves reklamálásért, második sárga lappal.

Az első fordulóban ugyancsak kiállított Sinisa Sanicanin (Diósgyőr) és Tóth Rajmund (ETO FC Győr) szintén egy soron következő bajnokira érvényes eltiltást kapott. 

A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen szurkolói rendzavarások, rasszista megnyilvánulások és megbotránkoztató bekiabálások miatt, írja az MTI.

Az MLSZ múlt héten jelentette be, hogy a hétvégén induló bajnokságban a korábbinál is szigorúbb büntetésre számíthatnak azok a klubok, amelyek szurkolói rasszista, diszkriminatív szabálysértést követnek el a mérkőzéseken. 

A szövetség új fegyelmi szabályzata a FIFA és az UEFA gyakorlatának megfelelően zéró toleranciát alkalmaz rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások esetében, erről az MLSZ levélben is tájékoztatta az első-, másod- és harmadosztályú klubokat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések