Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bedrogozva elmenekült a rendőrök elől egy férfi Mátészalkán, aztán az egyiknek beleharapott a combjába


Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a férfi ellen, aki beleharapott a vele szemben intézkedő rendőr combjába, közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel. 


Mátészalkán július 9-én a járőrszolgálatot ellátó rendőrök intézkedés alá akartak vonni egy szabálytalanul autózó férfit. 

A sofőr a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, megpróbált elmenekülni és autójával több közlekedési szabályt is figyelmen kívül hagyott; összeütközött egy másik járművel, majd továbbhajtott, de az autója 150 méterrel távolabb megállt.

A rendőrök felszólították a gyanúsítottat, hogy szálljon ki, ő azonban megpróbálta újraindítani autóját. 

Ekkor a rendőrök lefogták a hadonászó, ellenálló gyanúsítottat és még a kocsiban megbilincselték, de miközben kiemelték a gépkocsiból, beleharapott az egyik intézkedő rendőr combjába.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a kábítószergyorstesztje pozitív lett.

Az intézkedő rendőr könnyű sérülést szenvedett. A gyanúsított a cselekményt megelőzően kábítószert fogyasztott, így a hatályos szabályok szerint az általa elkövetett bűncselekmény súlyosabban, kábítószert fogyasztva elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősül.

A nyomozó ügyészek elrendelték a büntetlen előéletű, fiatal férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatták ki, és indítványozták vele szemben a lakás engedély nélküli elhagyását tiltó bűnügyi felügyelet kényszerintézkedés elrendelését.

A Debreceni Járásbíróság - annak ellenére, hogy a férfi a nyomozó ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményeken felül is elkövetett több bűncselekményt, továbbá tartani lehet a bűnismétléstől, és attól, hogy az eljárás során elérhetetlenné válik - nem rendelte el a kényszerintézkedést. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a bíróság végzése ellen fellebbezést jelentett be a bűnügyi felügyelet elrendelése érdekében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések