Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az ukrán nagykövet nem adott magyarázatot a kárpátaljai magyar férfi halálára


Elmenekült a kérdések elől a diplomata. 

A Hír TV beszámolója szerint Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete nem tudott érdemi választ adni egy kárpátaljai magyar férfi halálával kapcsolatban, akit ukrán toborzótisztek bántalmaztak, majd később a kórházban elhunyt.

Ahogy arról beszámoltunk a nagykövetet csütörtök délelőtt rendelték be a magyar külügyminisztériumba az ügy miatt, miután ukrán toborzók bántalmaztak egy magyar férfit, aki később meghalt.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, azt írta: „Felháborító és elfogadhatatlan agyonverni valakit, ráadásul egy magyar embert, csak mert nem akart háborúba menni és nem akart részt venni az esztelen öldöklésben. A mai nappal azonnal berendeljük Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.”

Fegyir a meghallgatás után azt nyilatkozta, hogy kevés információval rendelkezik, majd a kérdéseket kikerülve elhagyta a helyszínt.

A kárpátaljai magyar férfi halálával kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök is üzent. A kormányfő őszinte részvétét küldte az ukrán kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi családjának, s leszögezte, „ezekben a nehéz órákban önök mellet állunk.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések