Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A Tisza Párt agrárszakértője a területalapú támogatásokat is elvenné


Nemcsak csimpánzokhoz hasonlítja őket, de még a területalapú támogatásokat is elvenné Kökény Attila. Úgy látszik, hogy a politikai élet rosszindulatú mocskát összefújta a szél a tiszába. 

Nemcsak rendszeresen sértegeti a gazdákat, de anyagi értelemben is nehéz helyzetbe hozná őket a Tisza Párt agrárszakértője, aki az érintetteket egyenesen „idomított csimpánzokként” emlegeti – írta meg a Magyar Nemzet. Kökény Attila az elmúlt időszakban többször is felszólalt a területalapú támogatások ellen, amelyeket szerinte többek között „az elavult technológiával termelő, összefogásra nem képes kisgazdák versenyképtelensége miatt” kellene megszüntetni.

„A Brüsszelben keringő javaslat értelmében a jelenlegi területalapú támogatások megszűnnének, helyüket jövedelemhez kötött, erősen differenciált támogatási formák vennék át. A tervek szerint a kifizetéseket nem földterület alapján, hanem a gazdálkodók tényleges mezőgazdasági jövedelme vagy gazdasági hátrányossága szerint ítélnék oda. (…) Az új rendszer célja tehát, hogy a hátrányos helyzetű gazdaságokat hozza előnybe, ezzel csökkentve a jelenlegi rendszerből eredő strukturális torzulásokat. Erre hatalmas szükség volna, mert kihal a vidék az elavult technológiával termelő, összefogásra nem képes kis gazdálkodók versenyképtelensége miatt”fogalmazott Kökény Attila a Tisza Párt agrárszakértője a Talajmegújító Mezőgazdaság blogon július 16-án közzétett írásában. Ebben azt is kifejtette: meglátása szerint „a támogatások jelenleg több kárt okoznak, mint hasznot.”


Mint később kiderült, a gazdák elavult technológia használatával és együttműködésre való képtelenséggel való megvádolása csak enyhe sértésnek számít Kökény Attila szóhasználatában. A Tisza Párt agrárszakértője a fenti írást a Facebookon is megosztotta, ahol a hozzászólások között a gazdákat „idomított csimpánzokhoz” hasonlította:

A megszámlálhatatlan milliárd AKG és AÖP elpocsékolása után ideje a tanulásnak” – fogalmazott Kökény.

És ezzel még nem ért véget: Kökény többször is gúnyos hangnemben beszélt a területalapú támogatások megtartása mellett demonstráló gazdákról. Július 16-i írásában például „elképesztően vicces jelenetnek” nevezte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete előtt tartott gazdatüntetést, a Jelen című lapnak pedig azt nyilatkozta, szerinte „valójában nem is valódi gazdák voltak” a tiltakozók.

„Tehát igen, papíron mezőgazdasági termelők, esetleg földtulajdonosok, de ezek olyan kormányhű agrárosok, akik a központi narratívát tolják, anélkül, hogy egy pillanatig is elgondolkoznának rajta, hogy az mit is jelent valójában. Esetleg nagyobb gazdálkodók lehettek, akiket viszont valóban hátrányosan érintene ez az új rendszer” – tette hozzá Kökény Attila.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések