Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A spanyol képviselő keményen nekiment Von der Leyennek


Jorge Buxadé, az Európai Parlament és a Patrióták Európáért képviselőcsoport képviselője Magyarország védelmére kelt az Európai Parlementben. Ezután pedig támadásba lendült Von der Leyen ellen. 

A képviselő felszólalásáról Deák Dániel osztott meg egy videót a közösségi oldalán. A képviselő elmondta, hogy Budapesten nem szenvedik el a migránsinvázió következményeit, sem a több száz erőszaktevő szabadon bocsátását.

Ahogy azt tenné az ön törvénye. Ez a woke keresztes hadjárat Magyarország ellen a Budapest Pride-ért egy nagyon komoly dolog – egy újabb brutális támadás, egy szuverén meghamisítására, meggyőzésére.

Ezután kiemelte, hogy az Európai Parlament balliberális többségét és a velük paktumot kötő EPP-t nem az emberek érdeklik, csak az, hogy rájuk erőltessék az agendájuk. Miközben hallgatnak nők elleni, Európát elárasztó erőszakhullámról, Orbánt kritizálják a közerkölcs védelme miatt – fogalmazott, majd a képviselő egy spanyol példát hozott:

A spanyol baloldal a múlt héten, miután elítélte az alicantei homofób támadást, és az úgynevezett szélsőjobboldalt hibáztatta, hirtelen elhallgatott, amikor a média bejelentette, hogy az őrizetbe vett személy marokkói. Hoppá… már nem is érdekes a megerőszakolt nő.

Hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan, hogy nézik, hogy Von der Leyen – akire senki sem szavazott – parancsokat adjon egy szuverén nemzetnek.

Holnap a bizalmatlanság mellett fogunk szavazni. Ez nem a jogokról szól, és ezt ön is tudja – ez arról szól, hogy beleavatkozik a magyar nép döntéseibe. Brüsszel támadásaival szemben Magyarország ellenáll – és velük együtt mindannyian, akik hiszünk Európa szabadságának jövőjében

– mondta a képviselő.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések