Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A Fidesz a részegen randalírozó momentumos alpolgármester lemondását követeli


Fülöp Attila, a nagyobbik kormánypárt budai politikusa szerint Berg Dániel nem tájékoztatta szenvedélybetegségéről a II. kerületi testületet, ezért vállalnia kell a felelősséget.

A jobboldali politikus szerint a felelősségvállalás egyetlen formában képzelhető el: ha Berg Dániel lemond alpolgármesteri megbízatásáról. 

„Berg Dánielnek jobbulást, mielőbbi felépülést kívánok. De az ügy nem azért közérdekű, mert egy szenvedélybeteg ember helyesen a felépüléséért tesz, hanem azért, mert ő közben alpolgármesteri tisztségben szolgál. És hiába állítja, az igazság az, hogy alpolgármesterként nem vállalt felelősséget tetteiért. Az elmúlt 2 hónapban a II. kerület testületi ülésein megtehette volna. Nem tette meg. Csupán egy újságcikk miatt derült fény minderre" – reagált Berg Dániel botrányára Fülöp Attila, a Fidesz II. kerületi választókerületi elnöke szombati bejegyzésében.

Majd hozzátette: 

bár a balliberális oldalon nem szokás felelősséget vállalni a tettekért, de most példát mutathat másoknak is, ha megkezdi ezt a sort. 

Mint ismert, Berg Dániel II. kerületi alpolgármester részegen balhézott és vállalhatatlanul viselkedett a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézó május végi rendezvényén. Sajtóértesülések szerint a momentumos politikus több emberrel is üvöltözött, és a hatalmát fitogtatta.

Az elmúlt időszakban nem ez volt az alpolgármester első balhéja, ami után Őrsi Gergely polgármester javaslatára Berg hosszabb betegszabadságra ment, és orvosi segítséget kért.

Nem igazán egyértelmű, hogy mi áll a történet hátterében, hiszen Berg krónikus betegségére hivatkozva kért pihenőt. 

Súlyosbítja az ügyet, hogy a momentumos politikus főnöke elől is elhallgatta a problémáját. 

Őrsi Gergely ugyanis nem hivatalos úton szerzett tudomást beosztottja viselkedéséről. Berg egyébként nem tervezi a lemondását, erre lehet következtetni tegnapi posztjából, amiben gyógyulásának rögös útjáról írt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések