A kambodzsai védelmi minisztérium közlése szerint már 13 halálos áldozata és 71 sérültje van a Thaifölddel kirobbant harcoknak.
A szóvivő szerint az áldozatok többsége civil. Az összecsapások miatt csaknem 36 ezren menekültek el a határ közeléből az ország belseje felé.
Kambodzsa azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet követelt, Csea Keo, az ország ENSZ-nagykövete pedig elutasította Thaiföldnek azt az állítását, hogy ők támadtak volna először. Állítása szerint a kambodzsai hadsereg harmada a thaiföldiének, és a légierejük sincs teljesen felszerelve.
A thaiföldi külügyminisztérium péntek este közölte, elvben támogatják a tűzszünetet, csak figyelembe kell venni az „aktuális harctéri körülményeket”.
A thaiföldi hadsereg közlése szerint az ő oldalukon eddig 5 katona és 14 civil vesztette életét, és az egészségügyi minisztérium adatai szerint több mint 58 ezer ember menekül.
A két ország konfliktusát egy khmer katona halálával járó május végi tűzpárbaj váltotta ki, de a két ország között mindig feszült volt a viszony a közös határvonal miatt, amit még a francia fennhatóságú Indokína idején húztak meg.
Ilyen komoly összecsapások viszont 15 éve nem voltak köztük. A konfliktus középpontjában a Prasat Preah Vihear templom áll, amit mindkét ország magáénak tart. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő templom a jelentések szerint megrongálódott a mostani harcokban. Thaiföld korábban közölte, nem kér a nagyhatalmak közvetítéséből.
(MTI)
0 Megjegyzések