Az, hogy Ruszin-Szendi Romulusz vezérkarifőnökként szembe ment a kormány álláspontjával, méltatlan egy magyar katonatiszt részéről, a legmagasabb beosztású katonától pedig teljességgel elfogadhatatlan – erről beszélt az Indexnek adott interjújában Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A honvédelmi miniszter szerint azzal, hogy a tiszás altábornagy politikai térbe akarja tolni a honvédséget és szembefordult a haderőfejlesztés kitűzött és korábban általa is képviselt céljaival, árulóvá vált.
Egyetlen esélye maradt a megszégyenülés elkerülésére, ha Magyar Péter brüsszeli bábkormánya valahogy hatalomra kerül – szögezte le.
A tárcavezető beszélt még többek között a haderőfejlesztésről, az orosz–ukrán háborúról, a közel-keleti konfliktusról, az N7 piacképes részének értékesítéséről, valamint az újdörögdi balesetről is.
Szánalmas volt ekkora hűhót csapni az egész köré, a felvételen az van, amiről sokszor beszéltem már korábban, és azóta is rendszeresen nyilatkozom
– szögezte le az Indexnek adott interjújában a Magyar Péter által közzétett hangfelvételről Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Május elején a Tisza Párt elnöke közzétette az általa csak az „Orbán-kormány őszödi beszédeként” emlegetett felvételt, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy egy ütőképes hadsereget hoznak létre.
„Egy rövid beszéd volt, amit katonáknak, a hadseregre vonatkozóan mondtam el. Ez teljes egészében tükrözi azt, amire felkérést kaptam, és egy mondatban összefoglalható: a békéhez erő kell” – mutatott rá a tárcavezető.
Mint mondta, a honvédségnek és a honvédelem politikai vezetésének az a feladata, hogy a kormány a magyar emberek biztonsága érdekében a haderőt a lehető legfelkészültebb állapotba hozza, hogy az egy esetleges háború esetén a magyar határokon belül a legnagyobb biztonságot tudja nyújtani az embereknek.
„A háború nulladik fázisa pedig azt jelenti, amikor még nem tört ki a háború, de már mindenki készül rá. Brüsszel háborúra készül, több nyugati ország Ukrajnát tömi fegyverekkel. Ez most a valós helyzet. Mi békét akarunk, de ha Magyarország a védelmi képességek erősítésében lemaradna, akkor a magyar embereknek súlyos kockázatokra kellene számítaniuk” – hangsúlyozta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a tiszás altábornagy ügye nagyon jó példája annak, hogy miért van szükség a fejlett polgári demokráciákban a civil kontrollra. Felhívta a figyelmet arra, hogy Bulgária kivételével az Európai Unió egyetlen országában sem katona a honvédelmi miniszter. Még a háborúban álló Ukrajnában és Oroszországban sem.
„Amikor Ruszin-Szendi azzal henceg, hogy 14 éves kora óta katona, az azt is jelenti az ő esetében, hogy csak ennek a világnak a korlátain belül képes gondolkodni. Amikor aztán bekerül egy számára ismeretlen nemzetközi környezetbe, ahol a nagyobb összefüggések átlátásával kell működni, akkor nagyon könnyen eltéved”
– emelte ki.
A honvédelmi miniszter szerint ugyan ez nem törvényszerű, de az ő esetében ez történt, és nem véletlenül mentették fel őt a tisztségéből. Emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romuluszt a háború előtt nevezték ki vezérkari főnökké.
A háború kitörésével vált nyilvánvalóvá, hogy nagy rá a kabát, nem tudja a hadsereget egy olyan felkészültségi állapotra hozni, amit a szomszédban dúló háború megkíván. Ráadásul Ukrajna iránti szimpátiája szembeötlő volt. Politikusi ambíciói során tett nyilvános nyilatkozatai pedig semmi kétséget nem hagynak már efelől – sorolta.
Szerinte mostanra bizonyítottá vált, hogy a NATO-vezérkar főnöki értekezletén ugyanazzal a jelmondattal, Szlava Ukrajini, ami a háborúpárti uniós politikusok szlogenje, dicsőíti Ukrajnát.
Hivatalos, jegyzőkönyvezett értekezleten, egyenruhában. Az üléseken nem képviselte a háborúellenes, deeszkalációra felszólító magyar álláspontot, majd a jelentéseiben minderről valótlan képet festett – emelte ki, majd hozzátette:
mindezekre nincs mentség és ez méltatlan egy magyar katonatiszt részéről, a legmagasabb beosztású katonától pedig teljességgel elfogadhatatlan.
Tudjuk mára azt is, hogy az első számú katonához szintén méltatlanul, miközben másokat arra utasít, hogy a szigorú fizikai állapotfelmérési elvárásokat teljesítsék, ő maga – ráadásul közpénzen – zsírleszívó műtétet hajtat végre magán – emlékeztetett, majd kérdésével rámutatott:
„Én nem értem, hogy a hiúságán esett sérelem miatt érzett bosszúvágyon túl ezek után honnan veszi a bátorságot, hogy a honvédség környékén bármilyen vezetői szerepre pályázzon?”
Az Index kérdésére elárulta azt is, már vezérkari főnökként is számos jelzést és figyelmeztetést kapott, konkrét ügyekre vonatkozóan és általános magatartását illetően is. Többek között írásban felszólítottam a kormány mandátumainak megfelelő nyilatkozatok tételére a nemzetközi tárgyalásain. Az én politikai felelősségem, hogy a helyén hagyok-e egy alkalmatlan és a vezérkarfőnöki poszton ezáltal veszélyes beosztottat. Nem hagytam – hangsúlyozta.
A miniszter szerint a tiszás altábornagy most veszélyesebb, mint eltávolítása előtt.
Azzal, hogy politikai térbe akarja tolni a honvédséget és szembefordult a haderőfejlesztés kitűzött és korábban általa is képviselt céljaival, árulóvá vált. Egyetlen esélye maradt a megszégyenülés elkerülésére, ha Magyar Péter brüsszeli bábkormánya valahogy hatalomra kerül
– mutatott rá.
Szerinte ezért vette elő „azokat a bizonyos ukrán telefonszámokat”, és nyújt támogatást a Magyarország ellen irányuló lejárató kampányhoz. – Ha Ruszin-Szendi Romuluszon múlna, vinné a magyar katonákat Ukrajnába. […] Neki nem drága a magyar honvéd élete, ha idegen érdekekről van szó – hangsúlyozta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Indexnek adott interjújában beszélt még többek között a haderőfejlesztésről, az orosz–ukrán háborúról, a közel-keleti konfliktusról, az N7 piacképes részének értékesítéséről, valamint az újdörögdi balesetről is.
(MNO)
0 Megjegyzések