Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Megkapta az azonnali jogvédelmet a főváros


Helyt adott a bíróság a főváros azonnali jogvédelmi kérelmének, a döntés alapján a Fővárosi Törvényszék a peres eljárás befejezéséig megtiltotta a Magyar Államkincstárnak, hogy szolidaritási hozzájárulás címén beszedési megbízást nyújtson be – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Egyúttal elrendelték, hogy alperesként a Magyar Államkincstár fizesse vissza kamataival együtt a főváros számlájáról májusban inkasszált 10,2 milliárd forintot.

A bíróság döntése szerint „a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik”. A bíróság az arányosság elve alapján arra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár.

Karácsony Gergely főpolgármester májusban kért azonnali jogvédelmet a bíróságtól, annak érdekében, hogy az állam ne vonhassa le a számlájukról a szolidaritási hozzájárulást. Karácsony szerint 50 milliárd forint a tét, “amennyiben pedig nem kapnak jogvédelmet, nem tudják tovább finanszírozni a saját közszolgáltatásaikat”. Azt remélik, hogy őszig – ameddig a jogvédelmet kérték – rendeződnek a kormány ellen indított jogi vitáik, illetve ekkor érkezik meg az iparűzési adóból származó bevétel is - írja a szélsőliberális Telex.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések