Köszönjük forrófejű Peti pojácának a több mint kétmillió magyar által leadott szavazat semmibevételét és megkérdőjelezését! “Szeretni” fogják az emberek! Nyilván fáj neki, hogy ez bizony kétszer annyi, mint ahányan a tiszásoknak rendezett pártszavazáson részt vettek. (Ami természetesen egy manipulált szavazás volt, mint minden a Tisza Pártban, erről szóló bizonyítékok később.)
Ma reggel izzadtan arra ébredt az ukrán kémek gyöngye, hogy valamit muszáj lesz hazudnia a VOKS2025-ről, mert ez a 2,2 millió szavazat lerombolhatja Hann Endre bácsi mediános manipulációját. Érezte Peti, hogy átlépték a hihetőségi küszöböt, és már neki is feltűnt, hogy inkább kineveti őket az ország a kamu közvélemény-kutatásaikkal. (Hann Bandi bácsit és a Mediánt már a bukott perei óta.)
Kitalálta hát, hogy hazudik egyet (mégsem múlhat el nap anélkül), majd ráböfögte a rokinyuginak, alkesznek, büdösnek nevezett szektásaira, hogy a kétmillió szavazat, az tulajdonképpen csak ötszázezer. Mert neki ezt egy postás mondta.
Az első szó a köszöneté!
Köszönjük, mert ezzel a pojáca minden elődje is próbálkozott már, és egyiknek sem jött be. Az emberek nem szeretik, ha semmibe veszik a véleményüket, megtorolják a választáson. Azt meg különösen, ha a brüsszeli gazdik kérésére próbálja hitelteleníteni az ukrán csatlakozásról szóló szavazást. Így küzd hát megbízhatatlan Peti az ukrán haverjaiért, hajrá!
Nyugsi van minden tiszásnak, hamarosan kiderül, mit gondolnak a magyarok az ukrán csatlakozásról!- írta Kocsis Máté a Facebookon.
0 Megjegyzések