Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Karácsony: A Főváros megrendezi június 28-án a Budapesti Büszkeség menetét


Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt – jelentette be Karácsony Gergely. 

A főpolgármester azt mondta, Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amivel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város. Az idei budapesti szabadságünnep a Budapesti Büszkeség címet kapta, amin számos külföldi vendég (európai fővárosok főpolgármesterei, EU-s tagállamok kormányainak tagjai, EP-képviselők és mások) jelezte részvételét. 

Karácsony elmondta, hogy a Budapesti Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény, ami a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki, és amihez nem kell semmilyen hatósági engedély. 

A június 28-i esemény pontos részleteit a következő napokban közlik a szervezők.

Karácsony Gergely főpolgármester elmondta: a Budapesti Büszkeség örömünnep és szabadságünnep, az üzenete egyértelmű:

Az emberi méltóság elidegeníthetetlen joga mindenkit megillet.

Budapesten senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született és végképp nem azért, hogy kit szeret.

Budapesten a másik ember szabadsága éppoly fontos, mint a sajátunk.

Budapest büszke a sokszínűségére, amit értéknek tekint, így az immár 30 éves Budapest Pride eseményt.

A szabadságot, a szerelmet és a Budapest Pride-ot sem lehet betiltani.

Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője elmondta: alkotmányos jogunk békésen összegyűlni, együtt lenni, és felvonulni az emberi méltóságunkért, az alapvető jogainkért, és ezt is fogjuk tenni június 28-án, bátran, önazonosan, megszervezve a közösségünket. Ez a küzdelem nemcsak az LMBTQ-közösségé, hanem mindenkié. Budapesttel együtt megvédjük magunkat, és azokat is, akik most félnek, akik most hallgatnak, akik most veszélyben vannak: a civil társadalmat, a magyar állampolgárokat – mondta.

A hétvégén Karácsony beszédet mondott a bécsi Pride-on, ahova tolmácsot kellett hívni és májusban is felszólalt már a brüsszeli rendezvényen. 

A főpolgármester most azt mondta, Magyarországnak olyan kormánya van, ami korlátozza a szabadságot, és be akarja tiltani a Budapest Pride-ot, „de Magyarország nem egyenlő a kormányával. Budapest pedig még csak nem is hasonlít rá”. Karácsony szerint ez egy európai ügy kell, hogy legyen, mert ha „be lehet tiltani a Pride-ot egy európai uniós tagállamban, akkor az Európai Unió egyik állampolgára sincs biztonságban”.

A múlt héten a rendőrség újfent is megtiltotta, hogy négy jogvédő szervezet szivárványos felvonulást tartson június 28-án. Az új eljárást azután folytatta le a rendőrség, hogy a Kúria június 11-én megsemmisítette az első, június 3-ai tiltó határozatot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések