Csaknem 70 EP-képviselő mellett sajtóhírek szerint Hadja Lahbib egyenlőségért felelős uniós biztos is részt vehet az idei budapesti Pride-on. Az LMBTQ-jogokért kiálló budapesti felvonulás azután vált az Európai Unión belül politikai üggyé, hogy a gyermekek védelmére hivatkozással az Országgyűlés úgy módosította a gyülekezési törvényt, hogy az akár a rendezvény betiltására is alkalmas lehet.
Annak ellenére, hogy korábban sajtóhírek szerint az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arra kérte biztosait, hogy ne vegyenek részt a budapesti Pride-on – amit később az Európai Bizottság szóvivője szóbeszédnek nevezve cáfolt –, valószínű, hogy a június 28-án végül a főváros által Budapest Büszkeség néven megrendezendő eseményen képviseltetni fogja magát az uniós intézmény egy tagja.
A Politico uniós ügyekben mindig naprakész hírlevelének két uniós tisztségviselő is arról számolt be, hogy
HADJA LAHBIB EGYENLŐSÉGÉRT FELELŐS UNIÓS BIZTOS RÉSZT VESZ AZ IDEI FELVONULÁSON.
A lapnak egy harmadik, név nélküli tisztségviselő arról beszélt, hogy amennyiben a rendőrség nem engedélyezné a rendezvény megtartását – a rendőrség szerint erre joga van –, a belga biztos akkor is mindenképp Budapestre utazik, azonban ebben az esetben a felvonulás helyett különböző politikusokkal és civil szervezetek vezetőivel találkozna.
Lahbib egyébként még május közepén járt Budapesten, ahol többek között a Pride-ról és az LMBTQ-jogokról is egyeztetett többek között a Magyar Országgyűlésben a több ellenzéki politikust is tagjai között bíró Sokszínű Magyarországért képviselőcsoport elnökével, a DK-frakcióvezető Sebián-Petrovszki Lászlóval.
Ha az Európai Bizottság nem is, több tucat EP-képviselő mindenképp jelen lesz
Ha végül a rendőrség nem adna engedélyt a felvonulásra – amit a Pride megszokott szervezői helyett a gyülekezési törvény módosítása miatt eleve a főváros rendez meg, hogy reményeik szerint így biztosíthassák a rendezvényt –, akkor is biztos, hogy egy másik uniós intézmény, az Európai Parlament több tagja részt fog azon venni.
Az Európai Parlamentben a Magyarországról szóló legutóbbi vitákon már többször jelezte a szociáldemokrata S&D, a liberális Renew, az ökobaloldali Zöldek, valamint a szélsőbaloldaltól a balközépig terjedő Baloldal több EP-képviselője is, hogy június 28-án mindenképpen Budapestre látogatnak – legutóbb június 18-án tettek erre ígéretet ezen képviselőcsoportok vezérszónokai a magyar gyülekezési törvény módosításáról szóló EP-vitán.
A nemrégiben a magyar jogállamiság miatt az EP Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) delegációjának tagjaként Magyarországon járt holland zöldpárti Tineke Stirk – aki egyben az EP-ben a magyarországi ügyek jelentéstevője is – ugyanezen a vitán arról beszélt:
KÖZEL 70 EP-KÉPVISELŐ VEHET RÉSZT A BUDAPESTI PRIDE FELVONULÁSÁN.
A budapesti Pride azután vált az EP-ben fontos témává, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök még évértékelő beszédében kijelentette, hogy a budapesti Pride szervezői idén „ne bajlódjanak a felvonulás előkészítésével”, majd később a kormány benyújtotta, a Fidesz–KDNP, a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői pedig elfogadták egyrészt a magyar Alaptörvény 15. módosítását, majd azt a törvényjavaslatot, amellyel lényegében ellehetetlenítenék a Pride-ot a gyermekek védelmére való hivatkozással – a törvény miatt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő már több mint két hónapja tüntet minden kedden.
(Index)
0 Megjegyzések